Az elmúlt évinél nyolccal több, összesen 43 strand méreti meg magát ezekben a napokban a Balatoni Szövetség (BSZ) Kék Hullám Zászló elnyeréséért kiírt minősítése során – tájékoztatta lapunkat Fabacsovicsné Kovács Krisztina, a BSZ titkára, aki a Magyar Turisztikai Ügynökség, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Nők a Balatonért Egyesület és a Balatoni Kör képviselőiből álló bíráló bizottság vezetőjeként ma délelőtt a tó somogyi partján kezdte meg a fürdőhelyek minősítését. A zsűri holnap és holnapután az északi parti, majd pénteken a Balaton délnyugati részén folytatja a fürdőhelymustrát.
A több szempontú bírálat eredményeként a zászlón kívül 1–5 csillagos minősítést is kaphatnak a legmagasabb pontszámot elérő strandok. Így hamarosan a bejáratuknál felhúzott kék zászló mellett a csillagok is segítik majd a döntést, hogy melyik balatoni településen érdemes fürdéssel eltölteni egy hosszú hétvégét vagy akár hosszabb időt. A minősített strandokat fenntartó önkormányzatok vezetői július 14-én Balatonfenyvesen vehetik át a Kék Hullám Zászlót.
A hét eleje óta több balatoni strand is meghosszabbított nyitvatartással várja a vendégeket. A Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. lapunknak küldött közleménye szerint június 22. és 24. között a megszokottnál egy órával tovább, este 8-ig lesz nyitva a Palatinus, a Paskál, a pestszenterzsébeti, a római és a csillaghegyi strand.