A külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésében kiemelte: Magyarország és Törökország együttműködésére valóban ráillik a kölcsönösen előnyös kifejezés.
– Az idei év első négy hónapjában ugyanis 43 százalékkal növeltük kereskedelmi forgalmunkat, amely így először esélyes arra, hogy év végére elérje a négymilliárd dollárt – tette hozzá. – Mivel az elmúlt hétvégén fizikailag is összekötöttük a magyar és a szerb gázvezetékrendszereket, így hamarosan lehetővé válik, hogy hazánk Törökországon keresztül is gázt tudjon vásárolni. Mindeközben pedig megkezdődött Kaposváron a valaha volt legnagyobb magyarországi török Sisecam csomagolóanyag-gyárának építése – közölte Szijjártó Péter.
A külgazdasági és külügyminiszter egy másik bejegyzésében arról számolt be, hogy Litvániában nagy tiszteletnek örvend Szent László, akinek fontos szerepe van abban, hogy a litván nemzet felvette a kereszténységet.