Heteken belül átadják a forgalomnak az M76-os gyorsforgalmi út újabb szakaszát, amely az M7-es felől érkező forgalmat viszi el a jelenlegi balatonszentgyörgyi végponttól Keszthely határába, a fenékpusztai csomópontig. Az útszakasz műszaki átadás-átvétele már sikeresen megtörtént, jelenleg a forgalmi engedélyeztetés zajlik. Kihelyezték a közlekedési táblákat, tesztüzemben működnek a változtatható jelzésképű táblák, és kijelölték az ideiglenes lehajtót is.
Az új út közvetlen összeköttetést teremt az M7-es autópálya és Fenékpuszta között,
utóbbi terület a Balaton délnyugati partvidéke, a Zala folyó torkolatától nem messze.

Az M76-os autóút első szakaszát 2020 októberében adták át Balatonszentgyörgy és az M7-es holládi csomópontja között. Ezzel párhuzamosan már zajlott
a most elkészülő ütem kivitelezése, amelyet a tervek szerint március 4-én vehetnek birtokba az autósok.
A három kilométeres szakaszon hat műtárgy épült. Két felüljáró készült a Zala folyón, az egyik az M76-os autóúton, a másik pedig a 76-os számú főúton. Szintén két felüljáró létesült a MÁV Balatonszentgyörgy–Tapolca–Ukk vasútvonala felett, egy felüljáró a balatonberényi bekötőút felett az M76-os autóúton, valamint még egy a 71-es számú főút felett, a 71-es és a 76-os út körforgalmi csomópontjánál – mondta a TV Keszthely kérdésére Kiss Boglárka, a NIF Zrt. sajtószóvivője.
A beruházás a tervek szerint három ütemben folytatódik tovább. Az elkészült útszakasz végén jelenleg egy ideiglenes körforgalmat alakítottak ki, ez a következő szakasz elkészültéig biztosítja a le- és felhajtást. Később állandó csomópontot építenek mintegy három kilométerrel távolabb, itt lesz a keszthelyi csatlakozás is. Az új szakaszok kiviteli tervei már elkészültek, jelenleg az építési közbeszerzés megjelentetésére vár a NIF Zrt.
Az M76-os építése a Fenékpuszta−Zalaegerszeg közötti pálya kivitelezésével folytatódik.
Az autóút építése három szakaszban valósul meg. Az első részben a Fenékpuszta és Sármellék közötti rész épül meg 11 kilométeren. A másodikban a Sármellék–Zalaegerszeg keleti csomópont szakasz épül meg 24 kilométer hosszúságban.