Mind az európai, mind a magyar gazdaságra negatív hatással vannak a háború miatti szankciók, ezzel együtt a tavalyi, több mint 7 százalékos gyarapodás után az idén is 3-4 százalékkal bővülhet a hazai GDP – idézi a távirati iroda Varga Mihály szavait a Figyelő hetilapban csütörtökön megjelent interjúból. Ebben a pénzügyminiszter úgy fogalmazott, hogy a korábbi növekedési prognózist újra kellett gondolni, mivel az inflációs pálya megváltozott, és az eddig félmilliós ukrán menekülthullám is rendkívüli intézkedéseket igényel.
A tárcavezető szerint nehéz megbecsülni a szankciók hatását a magyar gazdaság szereplőire, ugyanakkor – mint mondta – fölkészültünk erre az időszakra is.
– A hazai gazdaságot jelenleg nagy megtakarítási ráta jellemzi, és ehhez kis hitelállomány kapcsolódik. Ez jelentheti azt is, hogy a vállalataink képesek kapacitásokat bővíteni, a háztartások pedig fenn tudják tartani a fogyasztási szintet
– mondta.

Varga Mihály arról is beszélt, hogy a hiány- és adósságmértéket a koronavírus hatásai befolyásolták, viszont a számtalan beruházásélénkítő program, a munkabér utáni támogatás, illetve az adókönnyítések mind azt a célt szolgálták, hogy a magyar gazdaság minél kevesebb sérüléssel jöjjön ki a pandémia okozta visszaesésből, és a munkahelyek megmaradjanak. A miniszter leszögezte, hogy
a kormány a büdzsét nem hagyja szétcsúszni.
Mint mondta, helyes döntés volt, hogy 2021 végén megnövelték Magyarország pénzügyi tartalékait, 350 milliárdos kiadási plafonnal korlátozták a tárcák költését, továbbá nem engedték elkölteni a minisztériumok teljes 2021-es kereteit, valamint elhalasztották 755 milliárd forintnyi beruházás megkezdését és az idei hiánycélt is 5,9-ről 4,9 százalékra csökkentették.
– Az uniós helyreállítási program vissza nem térítendő része kétezermilliárd forint, emellett a hitelrészt is igénybe kívánjuk venni. A pénz jó részét olyan fejlesztésekre is fordítanánk, amelyek például az energiareformot, a diverzifikációt, a zöldátállást segítenék elő
– jelezte Varga Mihály, hozzátéve, hogy az országgyűlési választásokig a pénzek visszatartásáról valószínűleg nem lesz döntés.