Az idei év első félévében 57 411 új autót értékesítettek hazánkban, ami azt mutatja, hogy jelentősen visszaesett az új személygépjárművek forgalomba helyezése. A tavalyi év azonos időszakában 7405 darabbal több új autó került az utakra, ami 11,4 százalékos visszaesést jelent. A háború, a csiphiány és a jelentős drágulás összességében hasonló hatást gyakorolt az új autók piacára, mint 2020-ban a járvány miatti lezárások – közölte lapunkkal a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. A piac lassulása várhatóan kitart egészen az év végig. Ennek okai a még mindig akut csiphiány, illetve más alkatrészek akadozó szállításai, a gyártás drágulása, az elszálló európai energia- és üzemanyagárak, illetve Magyarországon a forint gyengülése okozta listaár-drágulás.

Az újautó-kereskedelemi szektornak soha nem látott kihívásokkal kell megküzdenie, egyes modellek egyáltalán nem, vagy csak korlátozott számban érhetők el, a szállítási idők meghosszabbodtak és a legtöbb márkánál már árgarancia sem védi a vásárlót.
A tavalyinál nagyjából 25-28 százalékkal kevesebb autó készül el idén Európában, főként az alkatrészhiány miatt.
Szerencsére készülnek Ázsiában és Amerikában is autók, tehát globális hiány aligha lesz. A gyártási idő meghosszabbodása miatt megcsappantak a raktárkészletek. A járvány előtt is hat–tizenkét hónapot kellett várni olyan autókra, amelyek nem voltak készleten, ez nőtt meg márkától függően átlagosan hat hónappal. Ez azt jelenti, hogy akár másfél évet is kell várni egy megrendelt gépkocsira úgy, hogy a kereskedő nem tudja megmondani, mennyi lesz a termék ára.
Az első félévben 68 965 használt személyautót hoztak be külföldről, ami ismét több, mint az új személyautók száma (57 411).
A használt gépjármű importjának környezetvédelmi szempontú szabályozása első lépéseként 2021 elején megjelent jogszabály egyelőre a vizsgáztatási rendszeren keresztül kontrollálja a környezetszennyező és idős használt autók behozatalát és forgalomba engedését. Ez azért is különösen fontos, mert továbbra is jelentős probléma az autópark elöregedése, a KSH adatai szerint már tavaly meghaladta a 15 éves kort az átlagos autó a magyar utakon.