A globális inflációs fordulat itt van a küszöbön, és előbb-utóbb Magyarországon is érződni fog – mondta a Vg-nek Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Az élelmiszer-alapanyagok és a nyersanyagok árában már egy ideje csökkenő trend figyelhető meg – tette hozzá. – Az energiahordozók tekintetében ez még nem jött el, de szerinte fél éven belül ez is be fog következni – olvasható a Vg.hu cikkében.
Küszöbön a globális inflációs fordulat, és ez Magyarországnak is jó hír
Talán már láthatók az első biztató jelek, amelyek hamarosan Magyarországon is visszafoghatják az áremelkedéseket.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2022/09/tfXmr-Uf-z4Ahd8DaOPEjXwU_YnQgNKkGHOjhXg8Plk/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY5ZWI0ODA1Yjc3NTQ1Yjc4NWEwZGE5NTVmZTBhNTM5.jpg)
Mindenesetre ma elég vegyes képet mutatnak az energiahordozók: a WTI árfolyama 85 dolláron, a Brent kőolaj ára 91 dolláron áll, mindkettő utoljára a háború előtt volt ezen a szinten.
A gáz ára azonban továbbra is kétszáz dollár fölött, itt nagyobb gyengülés kellene a januári kilencven dollár alatti értékekhez, a másfél évvel ezelőtti húsz dollárhoz pedig kisebb csoda.
A szakember szavai egybecsengenek azzal, amit Virág Barnabás, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a Magyar Nemzetnek mondott: a jegybankár szerint egyre közelebb vagyunk a fordulathoz. Megerősítette, hogy az egész folyamat kulcsa az európai áram- és gázárak rendkívül hektikus mozgása, de úgy véli, hogy „a globális pénzromlásban érezhetően fordulat körvonalazódik”.
Részben talán már ezeknek a hatásoknak is köszönhető, hogy a nyár végén mintha enyhült volna az inflációs nyomás a fejlett gazdaságokban: bár Németországban még nőtt, Amerikában, Franciaországban, az Egyesült Királyságban kissé csökkent, a régiós országokban pedig talán már a tetőpont közelében vannak az áremelkedések. Magyarországon még nem látszanak a fordulat jelei, a 15,7 százalékos fogyasztói árindex még mindig jelentős drágulásra utal, bár Török Zoltán szerint némi késéssel itthon is eljöhet a régóta várt fordulat. Meglehetősen hosszú folyamat, mire végigfutnak az áremelések az élelmiszerpályákon.
A Raiffeisen elemzője arra számít, hogy az év végén tetőzhet Magyarországon az infláció húsz százalék közelében, majd jövő év elejétől lassú, a nyár folyamán pedig gyorsuló ütemben csökkenhet a fogyasztói áremelkedések dinamikája.
Csak a jegybank nem tudja ellensúlyozni a külső inflációs környezetet – mondta a Vg-nek Németh Dávid, a K&H Bank vezető elemzője, aki szerint a Magyar Nemzeti Bank legfeljebb tompítani tudja az árnyomást, a tartós tartós fordulathoz kell az is, hogy az energiaárak tovább essenek, vagy hogy a részpiacokon is érezhetően csökkenjenek az árak.
Ami viszont már most határozottan segítene, az az erősebb forint, 375–380 forintos eurójegyzéssel már az importált infláció is csökkenthető lenne
– hangsúlyozta a szakember, továbbá jelezte: számos bizonytalansági tényező szólhat bele az infláció alakulásába, ezek közül a gáz árát emelte ki, amely még adhat egy újabb lendületet.
Magyarországon a fő kérdés, hogy mi lesz az ársapkák sorsa, azaz egyből vagy fokozatosan, több hónapra elnyújtva vezeti-e ki őket a kormány (ha egyáltalán kivezeti őket), ahogy az is kérdéses, a rezsicsökkentés a mostani formájában január után is fennmarad-e.
Ezek a változtatások ugyanis újabb súlyos százalékpontokat adhatnak az inflációhoz, amely 19-20 százalékról egészen 21-22 százalékra is felkúszhat. „Ettől függ, hogy látjuk az infláció tetőzését most szeptemberben–októberben vagy december–január környékére” – tette hozzá. A K&H Bank elemzője szerint jövő szeptemberben térhet vissza először tíz százalék alá a fogyasztói árindex.
További Gazdaság híreink
A Capital Economics feltörekvő piaci elemzője, Nicholas Farr szerint a közép-európai régióban rendkívül erősek maradnak az inflációs nyomások, de a cseheknél és a lengyeleknél már elérhették a csúcsot, miközben Magyarországon még nem. Ennek megfelelően Farr arra számít, hogy az MNB legalább még 225 bázisponttal emeli kamatait az idén.
Az eredeti cikk IDE kattintva olvasható.
Borítókép: Illusztráció (Forrás: Fotó: AFP/Angelos Tzortzinis)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/vCSwqobaIw9TsPdUqgtaI7Z2yD52CBeCWGQYahbEEhk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdlNTE3NzJmZGRmOTRmMDc5MzJiYzQ0N2EwMjg3ZTYw.jpg)
Fontos részleteket árult el Nagy Márton a kínai hitel felvételéről
A nemzetgazdasági miniszter jelezte, hogy a hitelt főként infrastrukturális fejlesztésekre költik.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/QHm-TwKHgfn6mmy7VGQMFhPndxUniaQQMjz9rXF2CvE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NhYTQ4MmRhNzEwNjRmNjZhNzc0ODJkYzhjODE1NTM4.jpg)
Nagyot nőtt a munkaerőpiaci aktivitás
A rendszerváltás óta nem dolgoztak ennyien Magyarországon, mint most.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/v2ewps5VEebOEORxrRPz3kPpseKgqFlot2LzU8cL2ic/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg0Yjc3NGZjMDBmMzQ4NGRiMjViNWY1MDdhMzA3ZWNk.jpg)
Jelentős az árkülönbözet a garzonok között is a nagyvárosokban
Továbbra is megéri közösen lakást vagy házat bérelni.
![](https://cdn.magyarnemzet.hu/2024/07/TsoTW-N2DNm1AxHoCsbI6xmsOjuvViXsc_Rc_-plOXM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwMWY3NGY1NzYwNTRlNzZhMzA2YTMxMTgzNWE0ZDYw.jpg)
Nem jó hír látott napvilágot két fontos élelemiszernövényről
A hőmérsékleti maximumok továbbra is 30 Celsius-fok felett alakultak. Az ültetett növények két-három héttel előrébb járnak a fejlődésben a szokásosnál.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438954_auto_resized.jpg)
Döntő részleteket árult el a rendőrség VV Fanni meggyilkolásának ügyében - videó
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435637_auto_resized.jpg)
Légiriadót rendeltek el a NATO-országban az orosz támadás miatt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439629_auto_resized.jpg)
Társai végignézték a magyar olimpikon drámáját, az orvosok közölték a rossz hírt
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17434099_auto_resized.jpg)
Párizs 2024: példátlan, ami a kínai úszókkal történik – ez már Amerikának is sok
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17432703_auto_resized.jpg)
Összeroppant a gyásztól Katus Attila
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438505_auto_resized.jpg)
Trump sokkolt: olyat mondott Zelenszkijnek, amit nagyon nem akart hallani az ukrán elnök (VIDEÓ)
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440667_auto_resized.jpg)
Újabb részletek: kétszer is megütötte az őt videózó férfit Magyar Péter
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440072_auto_resized.jpg)
Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17440251_auto_resized.jpg)
Elárulta a szakértő, hogy játszhatja ki Magyarország az ukránok olajstopját
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17439107_auto_resized.jpg)
Párizsi magyar bosszúság: kiderült, két klasszisunk egymással hadakozhat
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17435472_auto_resized.jpg)
Magyar Péter Orbán egyik legnagyobb ellenfelétől kapott forró vizet a nyakába
![](https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17438161_auto_resized.jpg)
„Milák minden lépését megtervezte ebben a háborúban”
Címoldalról ajánljuk