Vagyis minden abba az irányba mutat, hogy ezeket a villamosokat még 2021-ben az első dátumig kellett volna beszerezni. Pláne úgy, hogy a főváros trolibeszerzésében ugyanez történt, szintén milliárdos áremelkedés állt be, miután egy évig ültek rajta.
Minden villamos kulcsfontosságú Budapestnek
A járművek tervezetten a minimális infrastrukturális beavatkozást igénylő 3, 24, 42, 50, 61 vonalakon fognak közlekedni. A Caf S.A-nak az első villamost a megrendelés kiadásától számított 680. napon kell átadnia a megrendelő BKK Zrt. részére. Ezt követően havonta két darab jármű érkezik.
Ez alapján az első villamos tervezett szállítási határideje 2024. szeptember 24.
Az ütemezés alapján 2024-ben további hat, illetve 2025-ben további 13 darab jármű szállításával lehet tervezni. Az ehhez szükséges forrás felhasználása
- 2022-ben 1,677,
- 2023-ban 3,39,
- 2024-ben 2,899,
- 2025-ben 8,965 milliárd forintot jelent.
Kétségtelenül jó hír, hogy az 51 darabos kontingens teljes egészében nem veszik oda – sőt, a városházának szándékában áll a szerződés november 17-i véghatáridejét harmadjára is meghosszabbítani, kérdés persze, ezt tolerálná-e még a Caf – és legalább ezt a húsz új villamost megrendeli Budapest.
Ugyanakkor azt látni kell, hogy a fővárosi villamospark állapota közel kritikus, éppen ezért nem terhelhető rossz politikai döntésekkel.
A jelenleg Budapesten közlekedő villamosok átlagéletkora 36 év. A flotta kevesebb mint harmada, 27 százaléka modern, alacsonypadlós jármű. A legöregebb villamostípus (Ganz CSMG) egyes darabjai az ötvenéves kort is betöltötték. A járműállomány nagyságát és átlagéletkorát tekintve elengedhetetlen további új villamosok beszerzése, ezért is ér fel jó eséllyel orvosolhatatlan hibával, ha most 31 modern, ráadásul olcsó Caf elúszik.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!