A rengeteg májusi eső nem kedvezett ugyan a tavaszi balatoni turisztikai szezonnak, de megágyazott egy kitűnő nyárinak: a tó vize most 117-118 cm, ami garancia arra, hogy a víz minőségével nem lesznek gondok az idén – írja a Pénzcentrum.
A portál Fekete Tamást, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnökét kérdezte arról, milyen előrejelzései vannak a nyári szezont illetően. Fekete Tamás elmondta, a vendégek már érkeznek a Balatonhoz, és kifejezetten jó szezont várnak idén. Úgy fogalmazott, a májusi rengeteg eső nem kedvezett a túrázni és kirándulni vágyóknak a Balaton térségében sem, de remélik, hogy legalább a mezőgazdaságnak jó volt.
Ám ha távolabbról nézzük, és elvonatkoztatunk a kellemetlenségektől, akkor azt látjuk, hogy tulajdonképpen a tónak is jót tett a sok csapadék: a Balaton vízszintje jelenleg már 117-118 centiméter körül van, ami a kiváló vízminőség alapját biztosítja. Úgyhogy mi itt azért mégiscsak örülünk a sok esőnek, és lelkesen készülünk a nyári szezonra.
– mondta a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke.
Fekete Tamás azt is elmondta, volt ennél már magasabb is a vízszint, és azért a nyári meleg napokon akár egy centinyit is tud még apadni, úgyhogy az a jó, ha tavasszal van víz bőven a Balatonban. Azt is remélik, hogy sokáig kitart a magas vízszint, így majd ősszel talán a Bahart új hajóit fel is lehet hozni a Sió-csatornán. De ha esetleg mégis túl magas lenne a vízállás, akkor a Sión keresztül tudnak vizet leengedni.
A munkaerőhiánnyal kapcsolatban az alelnök úgy nyilatkozott, ez egy olyan kérdéskör, ami évről évre előkerül csakúgy, mint a Balaton vízminősége, a lángos vagy a fagyi ára.
Nem mintha nem lenne fontos kérdés, de meggyőződésem, hogy a megoldás kulcsa itt az, hogy a vállalkozók megfelelően kezeljék a dolgozóikat.
– fogalmazott, és azt is hozzátette, hogy ahol a munkavállalókat megbecsülik emberileg, szakmailag és anyagilag is, ott hosszú távon lehet gondolkozni, építkezni. Megemlített egy erősen meghatározó demográfiai folyamatot az országban, miszerint sajnos mi is azon nemzetek közé tartozunk, ahol a társadalom elöregedése tapasztalható, és ezért évről évre egyre többen esnek ki a munkaerőpiacról, olvad az utánpótlás.