A tél közeledtével kulcskérdés, hogyan állnak az európai gáztárolók. Brüsszel igyekezett ez ügyben biztosra menni, amikor előírta, hogy november elsejére a tagállamok érjék el a 90 százalékos töltöttségi szintet. A kívánalom teljesült, az uniós országok ráadásul csipkedték is magukat, s nem hagyták a beszerzéseket az utolsó pillanatra. A friss nemzetközi kimutatások szerint lényegében mára teljesen tele lettek az európai tárolók.
Gázbiztonság: a németek, a franciák és a hollandok is csak a magyarok hátát bámulhatják
Számottevő biztonságot jelent, hogy a magyar gáztárolókban az ország éves fogyasztásának nagyjából 65 százalékának megfelelő mennyiségű gázt lehet elraktározni. Európa legtöbb állama ennél jóval szerényebb készleteket tud csak felhalmozni: a németek, az olaszok, a franciák például csak fogyasztásuk harmadát-negyedét képesek eltárolni, miközben több országban a tíz százalékot sem ér el ez az arány.

Ki mennyit tud?
Érdemes ugyanakkor a részletes adatokat is megvizsgálni, ezekből ugyanis kiderül: közel sem ugyanakkora feladatra vállalkoznak az egyes államok, amikor a tárolóik teljes feltöltését kísérlik meg. Ez egyúttal azt is jelenti: a gázbiztonság nem mindenütt ugyanolyan mértékű.
Mint arról legutóbbi összeállításában a Magyar Nemzet is beszámolt, a legnagyobb gázmennyiség – nem meglepő módon – Németország tárolóiban fér el. Ám az már meglepő lehet, hogy a sorban Olaszország, Hollandia, Franciaország és Ausztria után Magyarország következik, a maga 6,3 milliárd köbméteres – másképpen mondva 68,6 terrawattórás – tárolási kapacitásával. A hatodik hely is kiváló, de Magyarország pozíciója ennél is jobb, ha azt vizsgáljuk: mire elég az adott ország tárolóiban elhelyezhető gáz mennyisége.

Magyarország a dobogón
A Gas Infrastructure Europe internetes oldal legfrissebb összesítése szerint Magyarország az éves fogyasztásának nagyjából 65 százalékát fedezi a tárolókban elhelyezett mennyiség. De hogy állnak ezzel a többiek? Lettország a lista megkérdőjelezhetetlen vezetője, a balti állam ugyanis saját gázfogyasztása több mint kétszeresét képes elraktározni. Ausztria neve mellett 106 százalék szerepel, vagyis a „sógorok” csak a tárolóikban lévő gázból egy teljes évig elműködnének. A harmadik legnagyobb érték viszont már Magyarországé, és rajtunk kívül hatvan százalék feletti arányszámot is csak egy állam, Szlovákia tud még felmutatni.
További Gazdaság híreink
A németek immár csak a középmezőnyben
Ehhez képest például a cseh és a holland tárolók a helyi éves fogyasztás körülbelül felét fedezik, Németországban, Franciaországban és Romániában pedig ennél is alacsonyabb az arány: ott mindössze az éves szükséglet hozzávetőleg harminc százaléka van a tárolókban. A spanyolok, a portugálok, a belgák és a svédek pedig saját éves gázfogyasztásuk tíz százalékát sem tudják az elraktározott készletekből fedezni. Az uniós átlag egyébként 30 százalék, vagyis a magyar adat ennek több mint a duplája.
A tavalyi energiaválság éppen arra mutatott rá, hogy hetek, de akár napok alatt is a feje tetejére állhatnak a piaci viszonyok, vagyis az van a legnagyobb biztonságban, aki kellő tartalékot képes felhalmozni. Hazánk helyzete ebből a szempontból stabil, a hazai tárolók – amelyek immár lényegében tele vannak – a teljes éves fogyasztás 65 százalékát fedezhetik. Ha viszont csak a háztartásokat nézzük, akkor még jobb a helyzet: a hazánkban tárolt földgázkészlet több mint a másfélszerese a 2021-es évi lakossági fogyasztásnak.
Borítókép: Illusztráció (Fotó: MTI)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Okosmérősök figyelem, ősztől újra jöhet az egyenletes számlafizetés
Az idősoros elszámolási módba ősztől átkerülő ügyfelek változatlanul egyenletes részszámlákat kapnak.

Akár évekig is eltarthat egy-egy luxusingatlan értékesítése
A luxusingatlan-piaci lassulás összhangban van a teljes ingatlanpiacon tapasztalt trendekkel.

Kormánydöntés: folytatódik az uszodaépítési program – közel háromszázmilliárd forint jut rá
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.

Gigászi vasútfejlesztések jönnek, meghosszabbítják a fonodó villamost, új pesti híd épül – a következő tíz év állami beruházásait mutatjuk be
A kormány nemrég tette közzé a 2035-ig szóló állami beruházási keretprogramját.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Okosmérősök figyelem, ősztől újra jöhet az egyenletes számlafizetés
Az idősoros elszámolási módba ősztől átkerülő ügyfelek változatlanul egyenletes részszámlákat kapnak.

Akár évekig is eltarthat egy-egy luxusingatlan értékesítése
A luxusingatlan-piaci lassulás összhangban van a teljes ingatlanpiacon tapasztalt trendekkel.

Kormánydöntés: folytatódik az uszodaépítési program – közel háromszázmilliárd forint jut rá
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.

Gigászi vasútfejlesztések jönnek, meghosszabbítják a fonodó villamost, új pesti híd épül – a következő tíz év állami beruházásait mutatjuk be
A kormány nemrég tette közzé a 2035-ig szóló állami beruházási keretprogramját.