„Szerintem nem kell cukros üdítőt inni, de ha valaki erre akarja költeni a pénzét, hát tegye. Az viszont nem járja, hogy a magyarok Fanta helyett csak hantát kapjanak a Coca-Cola vállalatcsoporttól!” – írja közösségi oldalán az építési és közlekedési miniszter azzal kapcsolatban, hogy a napokban elterjedt a sajtóban, hogy az Olaszországban kapható Fantában kétszer annyi gyümölcs van, mint a hazaiban.
A magyarok népharagja után most Lázár Jánosé is előtört a Fanta-botrány miatt
Fanta helyett csak Hanta! – fogalmaz a tárcavezető.

Lázár János beszólt egy kicsit a multiknak is. „A SPAR, a Lidl és az Aldi – leuraltak és letaroltak mindent! A tömegtermékek esetében nem érdekli más őket: minél többet eladni. Ez kiszolgáltatottá teszi a magyar embereket. Átvernek minket a minőséggel, a legnagyobb baj viszont az egészségre is ártalmas élelmiszerekkel van. Azzal, hogy a külföldi láncok sokszor a Nyugat-Európában már eladhatatlan szemetet próbálják ránk sózni” – fogalmaz, aztán, a következő pofont az állami szerveknek küldi.
„Az az állami hivatal, amelyik elfogadja azt a magyarázatot, hogy a gyártó szerint ezek a magyar igények – minden feladatára alkalmatlan, ahogyan az is, aki ezeknek a cégeknek gazsulál néhány újabb befektetésért, akkor, amikor a magyar emberek egészsége a tét” – fejtegeti a tárcavezető és leszögezi:
Az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt szigorítani kell!
Hozzáfűzi, hogy a kereskedelem szabad üzleti vállalkozás, de az nem lehet magasabb rendű cél, mint az emberek egészsége, aztán azzal zárja a bejegyzést, hogy az élelmiszeripari szemét dömpingje – ami nem kereskedelmi, hanem közegészségügyi kérdés – csak erős kontroll mellett tartható kordában.
Nem fognak koccintani a multik! Ez viszont nem hanta!
– összegzett Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalán.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Építőipar: koránt sem mindegy, kik építik a lakásokat
Az ágazatnak arra is figyelmet kell fordítania, hogy megfelelő utánpótlás segítse az előrelépést.

Elképesztő növekedést produkált a budapesti tőzsde, rekordokat hozott a tavalyi év
Varga Mihály arról is beszélt, mikor csökken a jegybanki célra az infláció.

Hallgattak a kkv-kra, berobban a hitelprogram
Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.

Mi az az Oresnyik, és mennyibe kerül egyetlen bevetése? · Amit az orosz új rakétáról tudni lehet
Egyetlen bevetés, több tíz millió dollár – ennyibe kerülhet az az Oresnyik nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Építőipar: koránt sem mindegy, kik építik a lakásokat
Az ágazatnak arra is figyelmet kell fordítania, hogy megfelelő utánpótlás segítse az előrelépést.

Elképesztő növekedést produkált a budapesti tőzsde, rekordokat hozott a tavalyi év
Varga Mihály arról is beszélt, mikor csökken a jegybanki célra az infláció.

Hallgattak a kkv-kra, berobban a hitelprogram
Rekordérdeklődés a kedvezőbb feltételekkel újraindult Kkv technológia plusz forgóeszközhitel iránt.

Mi az az Oresnyik, és mennyibe kerül egyetlen bevetése? · Amit az orosz új rakétáról tudni lehet
Egyetlen bevetés, több tíz millió dollár – ennyibe kerülhet az az Oresnyik nevű orosz rakéta, amelyet 2024 végén neveztek meg először az oroszok.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!