Magyarország a Lukoil-ügyben is békés megoldást keres

Az utóbbi időben a legnagyobb segítséget a magyar áramexport jelentette Ukrajnának, mivel a háború következtében elveszítette a használható áramtermelő kapacitásainak háromnegyedét. Az lenne a legcélszerűbb, ha a Lukoil körüli politikai vita még azelőtt lezárulna, hogy az a kérdés, miszerint hazánk is exportkorlátozással élne, egyáltalán felvetődne.

2024. 07. 30. 18:42
Nem érkezik olaj a Lukoiltól a Barátság kőolajvezetéken, ez Magyarországot és Szlovákiát is érzékenyen érinti Forrás: Máthé Zoltán/MTI
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több energiahordozó exportján keresztül is segíti Ukrajnát – mondta a Világgazdaság megkeresésére Hortay Olivér, a Századvég Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője annak kapcsán, hogy Ukrajna korlátozta a Lukoil olajexportját Magyarország és Szlovákia irányába, már középtávon nehéz helyzetbe hozva hazánkat.

 Magyarország főként az áramexporttal nyújtott segítséget Ukrajnának, annak az országnak, amely szankiconálta a Lukoilt
 Fotó: Shutterstock

Kifejtette, a magyar földgázszállítási rendszerüzemeltető honlapján nyomon követhető, hogy a két ország közötti vezetéken átlagosan napi több, mint ötmillió köbméter gáz áramlik Ukrajna felé – igaz, az Ausztria felől hazánkba érkező import egy része szintén áthalad az ukrán rendszeren.

A pozsonyi és százhalombattai finomítóból Ukrajna jelentős mennyiségű – egyes információk szerint az ukrán igények tizedét biztosító – üzemanyagot, elsősorban gázolajat is vásárol. Az elmúlt hónapokban azonban a legnagyobb segítséget alighanem a Magyarországon keresztül Ukrajnába irányuló villamosenergia-export jelentette, amely bizonyos időszakokban meghaladta a teljes ukrán import negyven százalékát. A háború következményeképpen Ukrajna elveszítette a használható áramtermelő kapacitásainak háromnegyedét, így nagy szüksége van a behozatalra. Összességében elmondható, hogy a régió országai (köztük Magyarország) – a gazdasági és humanitárius támogatáson felül átfogó energetikai segítséget is nyújtanak Ukrajnának – húzta alá Hortay Olivér.

Ennek fényében különösen érthetetlen Ukrajna eljárása, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig felvetette, az Európai Bizottság vagy nem tudja vagy nem akarja megoldani a krízist. Magyarország és Szlovákia ugyanis az Európai Bizottsághoz fordultak, hogy győzzék meg az ukránokat a vezeték megnyitásáról. Ez több mint egy hete történt, olaj viszont azóta sem érkezik a kulcsfontosságú vezetéken keresztül. Szijjártó Péter felhívta rá a figyelmet, hogy 

Ukrajna súlyosan megsérti az uniós csatlakozáshoz szükséges megállapodást azzal, hogy energiaválságot okoz egy uniós tagállamban. 

Ráadásul 

a miniszter az sem tartja kizártnak, hogy Brüsszel rendelte el a vezeték elzárását, hogy így álljon bosszút a békepárti Magyarországon. 

Ismert, Szlovákia pont az előbb említett gázolaj exportjának leállítását helyezte kilátásba válaszul arra, hogy nem jut hozzá a Barátság vezetéken a Lukoil által exportált orosz kőolajhoz. Elvben Magyarországnak is megvannak a lehetőségei, ám Hortay Olivér szerint az lenne a legcélszerűbb, ha a Lukoil körüli politikai vita még azelőtt lezárulna, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerülne. 

Felidézte, a magyar kormány egyelőre nem fenyegette vissza Ukrajnát, helyette kezdeményezte az eljárást az Európai Bizottságnál Szlovákiával közösen.

A szekértő aláhúzta, a szállítási mennyiségek közismertek, így Ukrajna tisztában van vele, hogy gazdasági és energetikai szempontból nem áll érdekében mélyíteni a konfliktust a két országgal. Márpedig addig, ameddig van arra esély, hogy az észérvek felülkerekedjenek a politikai nyomásgyakorlási kísérleteken, érdemes higgadtan és megfontoltan eljárni – tette hozzá.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.