Új divatmárka árasztja el Magyarországot, nyolc üzletet is megnyitnak gyors egymásutánban

Nem aprózzák el.

Forrás: Origo2024. 09. 06. 12:24
Closeup,,City,And,Woman,With,Bags,,Legs,And,Fashion,With
illusztráció Fotó: Shutterstock
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Épül a törökországi Koton divatáruházlánc legnagyobb magyarországi üzlete Budapesten, a Köki Terminálban – írja az Origó. Hozzáfűzik, a márka nyolc üzletet nyit még idén nagyobb városokban. 

Egyelőre úgy tudni, Budapesten három áruház nyílik meg, míg a további üzletek Sopronban, Debrecenben, Szegeden és Székesfehérváron nyílnak.

Beszámolnak arról is, hogy a Koton üzletnyitásában az első számú partner az Adventum, amellyel a divatáruház a kereskedelmi ingatlanokra vonatkozó bérleti megállapodást megkötötte, amelynek értelmében a Koton több mint hatezer négyzetmétert bérel a várhatóan még idén, az utolsó negyedévben megnyíló üzletei számára.

A legnagyobb magyarországi üzletet a Köki Terminálban alakítják ki, ennek alapterülete ezer négyzetméter lesz.

A Köki Terminálban a leendő üzlet kirakatára már fel is került a takarómolinó, ami azt jelenti, hogy már meg is kezdődhettek a munkálatok. 


 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.