Hazánkban építi első közép-európai gyárát Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége

Szijjártó Péter: A mintegy harmincegymilliárd forint értékű fejlesztést az állam 5,3 milliárd forinttal támogatja.

2024. 11. 20. 14:11
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cége Magyarországon építi fel első közép-európai gyárát, kétszáz új munkahelyet teremtve ezzel Dunavarsányban – jelentette be szerdán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető arról számolt be, hogy a CJ Foods dél-koreai élelmiszeripari cég új, zöldmezős beruházása keretében készételgyártó üzemet és raktárközpontot hoz létre Dunavarsányban. 

A mintegy 31 milliárd forint értékű fejlesztést az állam 5,3 milliárd forinttal támogatja, így hozzájárulva kétszáz új munkahely létrejöttéhez első körben. 

Beszédében a tárcavezető rámutatott, hogy az itt előállítandó termékek túlnyomó többsége Nyugat-Európában kerül majd a piacra, miközben a vállalat alapvetően magyar gazdálkodóktól és beszállítóktól fogja beszerezni az alapanyagokat. Majd közölte, hogy Dél-Korea legnagyobb élelmiszeripari cégéről van szó, amelynek világszerte hatvan gyára van, így a beruházást éles versenyben sikerült elnyerni. 

Kiemelte, hogy az utóbbi években a világgazdasági hangsúlyok nyugatról keletre tolódtak, számos területen már az ázsiai szereplők diktálják a tempót, és ezt Magyarország idejében felismerte. 

Jó döntéseket is hoztunk, így sikeresen alkalmazkodtunk az új körülményekhez, és az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozunk

– fogalmazott. 

Továbbá tudatta, hogy már több mint háromszáz dél-koreai vállalat van jelen hazánkban, befektetéseik összértéke megközelíti a tízmilliárd eurót, ezzel a negyedik legnagyobb beruházói közösséget alkotják. 

Szijjártó Péter kitért az utóbbi évek válságaira, amelyekből szavai szerint fontos levonni a tanulságokat. Ilyen például, hogy az élelmiszerekkel való önellátás képessége soha nem bírt akkora jelentőséggel, az nemzetbiztonsági kérdéssé vált a világ egyes pontjain komoly ellátási hiányt okozó koronavírus-járvány és az ukrajnai háború tükrében. Érintette a népességrobbanás kérdését is, emlékeztetvén arra, hogy az 1960-as években hárommilliárd ember élt a Földön, míg ma nyolcmilliárd, 2050-re pedig ez a szám meghaladja majd a kilencmilliárdot. – Ezért az élelmiszeripart globálisan is kiemelt iparágnak kell tartani, […] és az egyes nemzetgazdaságok fejlődése is nagymértékben múlik majd az adott ország élelmiszeriparának fejlődésén – mondta. 

Úgy vélekedett, hogy ez Magyarország szempontjából jó hír, hiszen ez a szektor hazánkban kifejezetten innovatív, nemzetközileg versenyképes és sikeres. 

– Ennek egyik oka talán éppen az, hogy mi itt, Magyarországon a mezőgazdaságot, az élelmiszeripart és az élelmiszer-biztonság kérdését mindig is stratégiai ágazatokként kezeltük

– jegyezte meg. A miniszter leszögezte, hogy a kormánynak stratégiai célkitűzése, hogy a legjobb feltételeket teremtse meg a jelenleg 155 ezer embernek munkát adó mezőgazdaság és élelmiszeripar számára. 

– És fontos cél az is, hogy a Magyarországon előállított, a magyarországi élelmiszer-ellátásban megjelenő élelmiszerek minél nagyobb részét itt, Magyarországon, magyar forrásból állítsák elő – jelentette ki. A nemzetközi versenyképességünket mutatja, hogy mi kétszer annyit termelünk itt, Magyarországon, mint amit el tudunk fogyasztani – tette hozzá. 

Végül pedig rámutatott, hogy az utóbbi tíz év során 282 élelmiszeripari nagyberuházás valósult meg az állam támogatásával, összesen 1300 milliárd forint értékben. Valamint üdvözölte azt, hogy a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar tavaly újabb rekordot döntött, termelési értéke elérte a 6500 milliárd forintot, és már az idei év első kilenc hónapjában is meghaladta az 5000 milliárd forintot.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.