– Az olajnagyhatalmak (OPEC) bejelentették: fokozzák a kitermelésüket – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Hortay Olivér. A Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője jelezte: a világpiaci árak azonnal háromhavi mélypontra estek.
– Amit tehát Joe Biden előző amerikai elnök több év alatt sem tudott elérni, Donald Trumpnak másfél hónap alatt sikerült. Az új amerikai elnök megértette, hogy a moralizálás hidegen hagyja, a szankciókkal való fenyegetőzés pedig csak még erősebbé teszi az olajkartellt – emelte ki a szakértő.
Trump elkezdte felpörgetni az amerikai kitermelést, amivel az OPEC-országok lépéskényszerbe kerültek. Az olajkínálat ugyanis már csak a piaci pozícióvesztés kockázata mellett szűkíthető, ami súlyos ár.
– A kartell tehát úgy döntött, inkább beszáll a versenybe, hiszen abból az alacsonyabb kitermelési költségei miatt még jól is kijöhet – magyarázta.
Hortay Olivér szerint akár így lesz, akár nem, a fordulat enyhítheti az energiapiaci nyomást, amire a gazdaságnak és különösen az Európai Uniónak nagyon nagy szüksége lenne.