– Ukrajna uniós tagsága azt jelentené, hogy Európa tönkremegy, benne a magyar gazdaság is – nyilatkozta Orbán Viktor Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorának adott interjúban. A Világgazdaság cikke emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság egyszer már kinyitotta a kapukat az ukrán agrártermékek előtt. Mindezt úgy, hogy az ukrán gazdák kezét nem kötik az uniós egészségügyi és környezetvédelmi előírások.
A portál felidézte, hogy Franciaországtól Németországon át Lengyelországig tüntetéssorozatba kezdtek az uniós termelők. Pontosan látták annak veszélyét, amely az uniós mezőgazdaság és élelmiszeripar letarolásának kockázatával járt.
A legérintettebbek a gabonapiac, a baromfi- és tojáspiacok voltak. Ezeken a területeken az uniós termelők súlyos vesztességeket szenvedtek el, amit később – lényegében hibájukat elismerve – némileg kompenzált az unió, legalábbis a gabonatermelők esetében.
Az Európai Unió – Ukrajnával való szolidaritása jeleként – felfüggesztette fel egy évre az ukrán behozatalra vonatkozó vámokat és mennyiségi kvótákat, amelyet aztán 2023-ban további egy évvel meghosszabbított. Időközben bizonyos ukrán agrártermékek elárasztották az Ukrajnával határos tagállamokat, komoly piaci zavarokat okozva. Mégy úgy is, hogy az Európai Bizottság négy és fél hónapra (2023. május 2–szeptember 15.) lehetővé tette az öt határmenti tagállam (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Románia és Bulgária) részére az ukrán búza, kukorica, napraforgó és repceolaj importtilalmát. Ezt az intézkedést végül szeptember 15-én Ursula von der Leyen, a bizottság elnöke, egyoldalú döntéssel feloldotta.
Fontos megjegyezni, hogy az uniós döntés nyomán Magyarország, Lengyelország és Szlovákia egyoldalú importtilalmat vezetett be, védve ezzel a gazdáikat. Ez viszont egyáltalán nem jelentette azt, hogy ezen országok megúszták a piacrombolást – emelte ki a Világgazdaság.
További részletek itt olvashatók:
https://www.vg.hu/vilaggazdasag-magyar-gazdasag/2025/03/ukrajna-unios-csatlakozas-gabonapiac