A kivitelezéshez
- azonnal rendelkezésre álló vízépítési kapacitásra,
- bárkákra,
- pontonhíd kialakítására,
- nagy mennyiségű terméskő gyors beszerzésére és szállítására,
- valamint a Paksi Atomerőmű területén szükséges speciális szervezési és biztonsági feltételek teljesítésére volt szükség.
Az OVF álláspontja szerint ezeket az egymásra épülő feltételeket az előírt rendkívül rövid határidőn belül az A-Híd tudta teljes körűen biztosítani.
Harmadával magasabb lett az ár
A közbeszerzés másik különösen érdekes eleme a beruházás költsége. Az A-Híd ajánlata mintegy nettó 2 milliárd forintról szólt, miközben az OVF eredetileg körülbelül nettó 1,55 milliárd forintos rendelkezésre álló fedezettel számolt.
Ez azt jelenti, hogy a kivitelezés ára nagyjából 30 százalékkal, vagyis közel harmadával magasabb lett az eredetileg becsült összegnél. Mindez ráadásul úgy történt, hogy az eljárásban nem volt versenytárs, amely az ár tekintetében összehasonlítási alapot jelenthetett volna.
Az OVF elismerte, hogy a közbeszerzés becsült értéke alacsonyabb volt a nyertes ajánlatnál. Magyarázatuk szerint ennek oka, hogy az eredeti becslés alapjául szolgáló indikatív ajánlat műszaki tartalma szűkebb volt, mint a végül szerződésben rögzített feladat.
A többletköltség finanszírozása ugyanakkor nem jelent akadályt: a beruházáshoz szükséges forrást a kormány aszály és vízhiány elleni kárelhárítási feladatokra elkülönített keretből biztosítja.
A szerződést augusztus 14-én már alá is írták az A-Híd Építő Zrt.-vel, a munkaterületet pedig még ugyanazon a napon átadták a kivitelezőnek – közölte az OVF a Világgazdaság megkeresésére.
A teljes cikk a Világgazdaság oldalán olvasható.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!