Bár a héten már lezajlott a parlamenti vita az okostelefonos fuvarszervezéssel foglalkozó Uber működésének hazai szabályozásáról, még nem született döntés arról, mi legyen a taxis társaságok tiltakozását kiváltó cég sorsa. A legfontosabb kérdés az, hogy a kormány tudja-e blokkolni a fuvarmegosztó alkalmazását – ezzel gyakorlatilag betiltva szolgáltatást. – A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság az Uber honlapjának blokkolására már most is képes, de a fuvarokat lebonyolító mobiltelefonos alkalmazás letiltásának technikai feltételeit várhatóan csak 2016 végére teremti meg – közölte megkeresésünkre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium sajtóosztálya.
Több informatikust is megkérdeztünk az alkalmazás blokkolásának részleteiről. Egy vezető beosztásban dolgozó szakember nevét nem vállalva elmondta, hogy bár kivitelezhető a hatósági tiltás, a feltörekvő üzleti technológiák és modellek ilyen típusú korlátozása kontraproduktív és nem jövőbemutató. Hozzátette, általánosságban véve az internetes alkalmazások korlátozásai meglehetősen bonyolultak, költségesek, és viszonylag könnyen kijátszhatók.
Azt is elmondta, sajnálja, hogy ilyen erőfeszítésekre költ a kormányzat ahelyett, hogy megfelelő szabályozás kialakításával az élére állna az újításoknak.
Megkérdeztük a fejlesztési minisztériumot, hogy a kapcsolódó törvénymódosító javaslat múlt héten lezajlott általános vitája után mikorra tervezik az új szabályozás megszavazását. Ha a képviselők rábólintanak az előterjesztésre, mindazok elektronikus adatszolgáltatását letilthatja a hatóság, akik jogosulatlan diszpécsertevékenységet végeznek, vagy azt olyanoknak nyújtják, akiknek nincs személyszállítási engedélyük. A tárca válaszában megfogalmazta, hogy a szokásos parlamenti menetrendben a részletes vita következik az erre kijelölt gazdasági bizottságban. Hozzátették, a zárószavazás június első hetében várható, az új előírások a kihirdetést követő 31. napon lépnek majd hatályba.
A sajtóosztály hozzátette, a tárca január vége óta kétheti-havi rendszerességgel egyeztetett a taxis szakmai szervezetekkel a szabályozási elképzelésekről. Az érdekképviseletek legutóbb május elején kaptak személyes tájékoztatást a készülő módosítás tartalmáról. Megírták, az Uber magyarországi vezetőjével tervezett újabb találkozó várhatóan még májusban megvalósul. Ők úgy vélik, a kormány továbbra is támogatja az innovatív infokommunikációs megoldásokat, ösztönzi azok elterjedését a legálisan szolgáltatók körében. Az intézkedések kizárólagos célja a jogellenes tevékenységek végzésének akadályozása az adót fizető, szabályosan működő taxisok versenyhátrányának kiegyenlítése, az utasok élet- és vagyonbiztonságának védelme érdekében.