A várakozásokat felülmúlta a GDP második negyedévi növekedése

Az elemzők várakozásait felülmúlta a bruttó hazai termék (GDP) szerdán bejelentett második negyedévi növekedése, és az év egészére jobb adatot várnak, mint a kormány és a jegybank.

Forrás: MTI2019. 08. 14. 15:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Központi Statisztikai Hivatal szerdán kiadott első becslése szerint Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) a nyers adatok szerint 4,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 5,1 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva. Az előző negyedévhez képest 1,1 százalékkal nőtt a GDP.

Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője az MTI-hez eljuttatott kommentárjában kiemelte, hogy a magyar gazdaság második negyedéves növekedési üteme felülmúlta az elemzői várakozásokat, a féléves adatok 2004 óta a legmagasabbak. A vártnál erősebb adat azért meglepő, mert a havi ágazati adatok egyértelmű lassulást vetítettek előre. Részletes adatok híján saját számításaikra hagyatkozva úgy ítélte meg, hogy az ipar, az építőipar és a szolgáltató szektor teljesítménye is valószínűleg lassult. Az eurózónához képest továbbra is nagyjából 3,5 százalékpont feletti növekedési többletet tud felmutatni a magyar gazdaság. Az ING Bank szakértőinek várakozásai szerint az év második felében folytatódhat a lassulás, amely elsősorban a külső környezet romlásával magyarázható. A kereskedelmi háború eszkalálódása, a globális lassulás, a német ipar gyengélkedése és a Brexit körüli bizonytalanságok hatása egyre inkább érződik majd a magyar gazdaság teljesítményén. Várakozásaik szerint az év egészében 4,5 százalékos lehet a GDP növekedése, amely optimistább mind a kormány – eddigi – 4,0 százalékos, mind pedig a jegybank 4,3 százalékos előrejelzésénél.

Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője szerint az ipar, az építőipar és a piaci alapú szolgáltatások járultak hozzá a legnagyobb mértékben a várakozásokat meghaladó második negyedévi növekedéshez, noha az ipar és az építőipar növekedése jelentősen lassult az első negyedévhez képest. A GDP felhasználási oldalán gazdasági növekedés motorja a kétszámjegyű bérdinamika miatt növekvő fogyasztás, valamint a szinte minden területen jelentkező beruházási boom lehetett. A beruházásokat nem csupán az uniós források húzzák, hanem a soha nem látott mértékű működőtőke-beáramlás is- tette hozzá az elemző. Az idén eddig mintegy 1220 milliárd forintnyi beruházásról született döntés a tavalyi 1380 milliárd forint után, jegyezte meg. A második fél évben a családvédelmi akcióterv és a gazdaságvédelmi akcióterv is lökést adhat a gazdaságnak, és ellensúlyozhatják a külső környezet negatív hatásait, így csak fokozatos lassulás várható, éves átlagban pedig a GDP növekedése elérheti a 4,8 százalékotot a tavalyi 4,9 százalék után.

Suppan Gergely kitért arra is, hogy a magyar GDP növekedése messze felülmúlta a 4,4 százalékos román, az 1,9 százalékos szlovák, valamint a 2,7 százalékos cseh növekedést, egyúttal kifejezetten erős felzárkózásra utal, mivel az előzetes adatok szerint az euróövezeti növekedés csupán 1,1 százalékos volt a második negyedévben, így fennmaradt Magyarország négy százalékpontos növekedési előnye.

Molnár Dániel, a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági elemzője kiemelte, hogy a piaci várakozásoknak megfelelően lassult, annál azonban kisebb mértékben a GDP növekedési üteme. A 4,9 százalékos adat kiemelkedőnek számít és feltehetően továbbra is az egyik legmagasabb érték az Európai Unióban. A GDP-adatokban egyelőre csak korlátozottan jelent meg, hogy a kiskereskedelmi forgalom, az ipari és az építőipari termelés növekedése lassult, és az is, hogy a legfontosabb kereskedelmi partner, Németország gazdasági teljesítménye csökkent. A GDP motorja továbbra is a változatlanul erős bérdinamika hajtotta fogyasztás maradhatott, de jelentős szerepe lehetett a beruházásoknak is. Az év hátralévő részében várhatóan tovább lassul majd a GDP növekedési üteme, de az év egészére a Századvég szakértői így is dinamikus, 4,5 százalékos növekedést várnak, amire külső tényezők jelentenek kockázatot elsősorban a német gazdaság teljesítménye, a Brexit körüli bizonytalanság, illetve a vámháború fokozódása.

Varga Zsombor, az Erste Bank junior makrogazdasági elemzője is azzal kezdte kommentárját, hogy a második negyedévi GDP-adat felülmúlta a 4,6 százalékos várakozásukat, ám a növekedés szerkezete egyelőre nem ismert, hiszen a részletes adatokat majd csak augusztus 30-án publikálja a KSH. A hivatal szűkszavú kommentárját úgy értékelte, hogy az az összkép nagyon hasonló volt az első negyedéves gazdasági növekedéshez, ám a mezőgazdasági szektor körül számottevő a bizonytalanság. Felhasználói oldalon valószínűsíthetően továbbra is épen maradhattak a belső növekedés motorjai, a lakossági fogyasztás és a beruházások.

A kilátásokat illetően az Erste elemzői úgy látják, hogy a feszes munkaerőpiac, a folytatódó bérkiáramlás, a magas szinten lévő fogyasztói bizalom nem igazán sugallja a fogyasztás lassulását az idei évre. A beruházások növekedése továbbra is magas maradhat, lassulhat azonban az ipari termelés növekedése, amennyiben a júniusi negatív ipari adat valóban az európai lassulás tartós begyűrűzésének előhírnöke volt. Az idei teljes évi gazdasági növekedésre az első félévi 5,1 százalék után 4,5 százalékot prognosztizálnak felfelé mutató kockázatokkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.