Szalai Piroska kiemelte, hogy van egy különösen fontos pénzügyi különbség a korábbi koncessziós szerződésekkel:
ezeket a több ezer milliárdos fejlesztéseket nem úgy finanszírozzák, hogy az állam előre kifizeti az építési számlát. A koncesszor a bővítéseket és új építéseket jelentős saját forrásból és piaci hitelekből finanszírozza.
A költségvetésben van pénz a fejlesztésre
A most tárgyalás alatt levő 2026-os költségvetés módosítás szerint a költségvetés teljes útdíj bevétele idén 693,0 milliárd forint lesz (8 milliárddal több, mint az eredeti előirányzat volt). Ebből 552,6 milliárd forint a megtett úttal arányos útdíjbevétel (a teherautók E-útdíja) és 140,4 milliárd forint az időarányos útdíjbevétel (E-matrica bevétel). A bevételek az első hét hónapban közel időarányosan teljesültek, már július végéig befolyt 410,4 milliárd forint a Pénzügyminisztérium júliusi államháztartási részletes jelentése szerint. (Az augusztusi részletes jelentés jövő kedden jön ki majd).
A költségvetés tervezett idei kiadása (az „Úthálózat rendelkezésre állási díja” soron) 566 milliárd forint, ami két tételből áll: egyik az új gyorsforgalmi úthálózat koncessziós díjai (396 milliárd forint), másik pedig a régi M5 és M6 PPP költsége (170 milliárd forint). Ebből az első szerződését kívánják most felbontani.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!