Fabiny Tamás: Isten nem kívülről nézi a szenvedést

Fabiny Tamást ötven éve foglalkoztatja a gályarab prédikátorok története. Tizenhat évesen, a Deák téri evangélikus templomban hallott először részletesen azoknak a protestáns prédikátoroknak a sorsáról, akiket hitük miatt üldöztek, majd gályarabságra hurcoltak. Fél évszázaddal később az ő ötletéből született meg a Látod-e, Isten? című gályarab-oratórium, amelyet szeptember 22-én a Deák téri evangélikus templomban adnak elő. A mű ötletgazdájával hitről és szenvedésről, a fogságban is megőrizhető szabadságról, valamint arról beszélgettünk, miért nem sérelemtörténetet akartak színpadra vinni.

Fotó: Polyák Attila

– A cím is egy örök kérdést tesz fel: Látod-e, Isten? Hol van Isten, amikor ártatlan emberek szenvednek?

– Sokáig nem volt címe a műnek. Éreztük, hogy kellene egy, leültünk néhányan gondolkodni, és akkor támadt az ötlet, hogy a Látod-e, Isten? kifejező cím lenne. Benne van az, amit a kérdésében is megfogalmazott: a szenvedő ember keresi mindennek az értelmét. Hol van Isten, amikor emberi nyomorúság van? Hol van Isten természeti katasztrófák idején? Hol van Isten a háborúban? Miért tűri ezt el? Ez régi bibliai kérdés. A legismertebb talán Jób, aki újra és újra feltette: Isten, látod-e a mi szenvedésünket, és hol vagy ebben a világban? Talán az a válasz – lehet, hogy most egy teológiai kérdést két mondattal intézek el –, hogy Isten nem egyszerűen eltűri a szenvedést és kívülről nézi azt, hanem ott van a szenvedésben, ott van a szenvedő emberben. Ha Jézus szenvedésére gondolunk, párhuzam van a Via Dolorosa és a gályarabok útja között. Ahogy ők Pozsonyból, Sárváron keresztül eljutottak Nápolyig, az egy hosszú Via Dolorosa volt az életükben. Rengeteg bántalmazás érte őket, de mindig akadtak segítők is. Így mondhatjuk azt, hogy Isten nem kívülről nézi a szenvedést, hanem látja az embert a szenvedőben, mert ő maga is szenved.

– Az oratórium egyik központi gondolata a szabadság. Hogyan maradhat szabad az ember akkor is, amikor bilincsben van?

– Szabó T. Anna nagyon erősen megfogalmazta a szabadság gondolatát. Ebben talán szerepe van az erdélyi hátterének is: gyerekkorában még átélte a Ceaușescu-diktatúrát és a szabadság hiányát, és ezt azt hiszem, óvatosan bele is vitte a műbe. Talán külön is kiemelte az értelmiség szabadságát, a szabad gondolkodást. Van egy sor az oratóriumban: „vádlott lett az értelmiség”. Hiszen itt nemcsak papokról és prédikátorokról van szó, hanem tanítómesterekről és különböző egyházi alkalmazottakról is. Nekik a bilincsek között is meg kellett őrizniük a szabadságukat. Ha egyszer kiszabadulnak, folytatni tudják a prédikáló és tanító tevékenységüket, ha pedig halálba kell menniük, akkor példát adjanak azok számára, akik nem voltak ilyen erősek.

Fotó: Polyák Attila

– A történet könnyen válhatna évszázadokon át őrzött sérelemmé. Önök mégis a megbékélést helyezték előtérbe. 

– Ezt nagyon fontos kérdésnek érzem, mert még a látszatát is el szeretnénk kerülni annak, hogy valamiféle hitvitát vagy vallásháborút szeretnénk újraindítani. Éppen ellenkezőleg: ez a megbékélésről szól. Tudjuk, hogy az ellenreformáció idején nagyon sok üldöztetés érte a protestánsokat, de azt is tudjuk, hogy voltak katolikus mártírok is, amikor a reformáció nevében léptek fel, és gyilkoltak meg katolikus papokat vagy szerzeteseket. Mindenkinek bűnbánatot kell tartania, és ma, az ökumené korában természetes, hogy ki kell engesztelődnünk. Éppen ezért ezt a darabot, az előadást és a könyvet is jó szívvel tudom ajánlani katolikusoknak is, vagy bárkinek, aki felekezeti hovatartozástól függetlenül szereti a szabadság vagy a megbékélés gondolatát. Ezt próbáljuk megfogalmazni: nem szétesve és egymás ellen, hanem csak összefogva lehet boldogulni.

– A megbékélés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy el kell felejteni a történteket. Mennyire ragaszkodtak a történelmi hitelességhez?

– Természetesen nem jelentheti. Ezért kell megírni ezeket a történeteket, és ezért használjuk a dokumentumokat is. Kiemelném például Tobias Masniciust, magyarul Masznyik Tóbiást. Ő olyan gályarab volt, aki túlélte az üldöztetést, és utólag nemcsak megírta a történetet, hanem le is rajzolta. Ez a rajzsorozat a könyv illusztrációja is lesz. Fontos, hogy történeti hitelességre törekedjünk, megőrizzük ezeket az emlékeket. Szabó T. Anna nagyon beledolgozta magát a történeti háttérbe, Gryllus Dániel pedig olyan zenét igyekezett írni, amely autentikus. Kicsit a protestáns énekmondók, a zsoltáréneklők stílusát idézi, de néha már a mai éneklés irányába megy. Irodalmi, történelmi és zenei oldalon egyaránt igyekeztünk autentikus hangot képviselni.

– Mennyire lett más a kész mű ahhoz képest, amit az elején elképzelt?

– Végigkísértem az alkotói folyamatot, folyamatosan konzultáltunk és egyeztettünk. Fontosnak éreztem például, hogy egyensúlyban legyenek az evangélikus és református szereplők, mert történelmileg is így volt. Szabó T. Anna belevitt egy fiktív családi vonulatot. Egy kislány és az édesanyja is szerepel benne, amit nagyon jó ötletnek éreztünk, mert ettől emberivé vált a történet. Nemcsak a prédikátorok jelennek meg, hanem a háttérben lévő emberek, a gyermekek és az asszonyok is, akik ugyanúgy megsínylették az üldöztetést. Én eredetileg azt hittem, Anna egy versciklust ír, néhány verset, amelyeket meg lehet zenésíteni. Ehhez képest már egy dramatikus formát hozott, amelyben párbeszédes, énekelhető és prózai részek váltogatják egymást, kórusok vannak benne. Nem egyszerűen íróként, hanem dramaturgiai érzékkel rendelkező alkotóként is közelített a történethez.

– Ön narrátorként is ott lesz a színpadon. Ezt a szerepet is magának szánta?

– Ezt végképp nem kerestem magamnak. Szerettem volna a háttérben maradni, Kőváry Kata, a darab rendezője azonban az egyik megbeszélésünkön határozottan kérte, hogy vegyek én is részt az előadásban. Nem könnyű megérteni az összefüggéseket. Egy órában kellett összefoglalni egy többéves történetet, nagyon kacskaringós eseménysorral és feszültségekkel. Fontos volt, hogy segítsük a nézőt, a hallgatót, legyen egy narrátor, aki tovább lendíti a történetet. Azt már inkább én vállaltam magamra, hogy a mai aktualitást is belevigyem a narrációba. Nem írtam le a szöveget, csak egy vázlatból beszélek, éppen azért, hogy egy szabad, ihletett pillanatban mondjam azt, ami éppen a szívemen van. Nem prédikálok, de a történeti háttér mellett a mai lelki üzenetét is próbálom megadni, mert ennek nagyon komoly lelki vonulata van.

Fotó: Polyák Attila

– Az oratórium mellett kötet is készült. Mit kap kézhez az olvasó?

– A Luther Kiadó nagyon igényesen vállalta a megjelentetését. Egyrészt verseskötet: Szabó T. Anna versesköteteként is hirdetjük Látod-e, Isten? címmel. Másrészt benne van a hanganyag. Kicsit ódivatú módon még CD-melléklet is jár hozzá – hátha van, aki még le tud játszani CD-t –, de QR-kóddal is hozzáférhető a zenei anyag. Masznyik Tóbiás háromszázötven évvel ezelőtt készült rajzai is bekerültek a kötetbe. Én pedig írtam hozzá egy kísérőesszét az összefüggések és a történeti háttér bemutatására. Vékony kötet, de elég tartalmas.

– Mit szeretne, mit vigyen magával az, aki szeptember 22-én beül a Deák téri templomba?

– Ha azzal kezdtem, hogy én ötven éve őrizgetem a szívemben ezt a gondolatot, akkor egy kicsit álomszerűen eljátszom azzal: vajon ötven év múlva lesz-e valaki, aki visszaemlékszik arra, hogy 2026. szeptember 22-én a Deák téri templomban hallott egy művet, találkozott egy történettel és emberi drámák sorozatával, amely nagyon megérintette a szívét, a lelkét. Ez a nagy álmom. Ahogyan én ötven év után is emlékszem arra az alkalomra, talán lesznek majd, akik erre emlékeznek. A másik, amit remélek, hogy mindenkihez szóljon. Nemcsak evangélikusokhoz és reformátusokhoz, hanem minden felekezetű emberhez, sőt minden jó szándékú emberhez, akinek fáj az emberek megalázása és üldöztetése. Aki ebből a fájdalmas történetből talán katartikus következtetéseket tud levonni: hogy meg lehet szabadulni a szenvedéstől, és meg lehet békélni a gyűlölködés után. Ebben biztosan segíthet a művészet. Nemcsak az egzakt történelmi beszámoló, hanem a költészet és a zene ereje is. A kettő nagyon jól kiegészíti egymást.

Látod-e, Isten? – Gályarab oratórium

Szeptember 22-én, kedden 18 órakor a Deák téri evangélikus templomban adják elő a gályarab prédikátorok történetét feldolgozó Látod-e, Isten? című oratóriumot. A mű Szabó T. Anna József Attila-díjas költő verseivel és Gryllus Dániel Kossuth-díjas zeneszerző muzsikájával idézi fel az üldöztetést elszenvedő prédikátorok sorsát. Az előadás a hitről, a szenvedésről és a fogságban is megőrizhető belső szabadságról szól. A produkciót Kőváry Katalin Jászai Mari-díjas, érdemes művész rendezte. Az előadáshoz egy kötet is készült, melyben Szabó T. Anna versei mellé Fabiny Tamás kísérőesszét írt a történelmi háttér bemutatására. A könyvet a Luther Kiadó jelentette meg.