Elmérgesedő orosz–magyar kapcsolatokat tükröz a balti balhé

Ugyan csak energiatárolásról tárgyalt Orbán Anita külügyminiszter Rigában, az orosz nagykövetség azonban gyorsan és szokatlanul élesen rea­gált: kigúnyolta az orosz energiahordozók lecserélésének eshetőségét, noha erről ez esetben nem volt szó. A diplomáciai pengeváltás figyelmet érdemel, mert voltaképpen azt jelzi, hogy pattanásig feszült az energiaellátás helyzete. Szombai print számunkban megjelent elemzésünket olvashatják.

A Török Áramlaton már nem sokáig érkezhet orosz gáz Magyarországra Fotó: Bloomberg Forrás: Bloomberg

Szakszerű leépítés

Kezdjük a sort távolabbról, Rigától! Miért is reagálhatott így az orosz nagykövetség két másik ország egyeztetésére? Moszkva számára eleve fájó pont lehetett, hogy a balti államok villamosenergia-rendszere átcsatlakozott a nyugat-európaira. Emlékezetes: korábban ilyesmi az orosz–ukrán háború kirobbanásakor történt, amikor gyorsított eljárásban intézkedtek a hatóságok, hogy Ukrajna áramhálózata az ENTSO-E részévé váljon, valamelyes támogatáshoz jutva a nyugati partnerség révén. Most másik három szovjet utódállam is elhagyta a régi rendszert. Moszkva általában érzékenyen reagál, ha egy uniós tagállam a saját érdekszférájának tekintett posztszovjet térség valamely államával mélyíti a kétoldalú kapcsolatait.

Eleve paprikás hangulatban kaphatta Oroszország a rigai híreket, hiszen a találkozó előtti napon utasított ki hazánkból Orbán Anita tíz orosz diplomatát azzal az indokkal, hogy a pozíciójukkal nem összeegyeztethető tevékenységet folytattak. Politikai szálon két kiemelkedő eseményt is rossz néven vehetett Moszkva: egyfelől ezt, másfelől azt, amikor a  kormány fenyegetésnek jelölte meg a külpolitikájában Oroszországot. Moszkva kemény választ ígért, konkrét lépés lapzártánkig nem történt.

A Paks II atomerőmű építése halad, nem ártana a projekt átvilágításához a főberuházó Roszatommal is egyeztetni 
Fotó: Polyák Attila

De az eltávolodást mutatja Alekszej Lihacsov, a Roszatom vezérigazgatójának több hónapja tartó megvárakoztatása is. A Tisza-kormány megalakulása után kisvártatva az orosz atomenergetikai konszern nevében (ami egyben a Paks II beruházás fővállalkozója) jelezte, készen áll az egyeztetésekre, ám azóta nem kapott választ a magyar féltől.

Kényszer innen, onnan

Olybá tűnik tehát, hogy a Tisza-kormány tudatosan pozícionálja magát az orosz energiafüggőség lebontása mellett – szemben az előző kormány politikájával. Adódhat a kérdés: mi indokolja ezt? Az Európai Bizottság adatai szerint ugyanis a 2025-ben Magyarországra importált földgáz 74 százaléka Oroszországból származott. Ez csővezetéken érkezik Szerbia felől, a Török Áramlaton, de várhatóan 2027. szep­tember 30. után (illetve a betárolás vé­géig) már tiltott lesz az Európai Unió szabályai szerint. Orosz eredetű cseppfolyós gázt (LNG) már most sem szabad vásárolni hosszú távú szerződések alapján, ja­nuár 1-jén pedig a rövid távú beszerzések lehetősége is megszűnik.

De a brüsszeli nyomás csak a történet egyik oldala. Az elmúlt hónapokban Washingtonból is mind határozottabb üzenetek érkeztek az orosz energiahordozóktól való elszakadás ügyében. Különösen nagy visszhangot váltott ki a néhai Lindsey Graham amerikai szenátor kezdeményezése, amely az Oroszországgal üzletelő országokkal szembeni másodlagos vámok és kereskedelmi korlátozások lehetőségét vetette fel. Még ha a javaslat tényleges alkalmazása számos jogi és politikai akadályba ütközne is, önmagában jelzésértékű, hogy az Egyesült Államok a geopolitikai eszközei mellett kereskedelempolitikával is ösztönözné partnereit az orosz energiahordozók mellőzésére.

Magyarország számára ez azért különösen kellemetlen, mert a gázimport több lábra állítása kényszerré válik, ahelyett, hogy az adandó olcsó lehetőségek kihasználásáról szólna a stabilan érkező és kedvező árú orosz behozatal helyett.

A Shell ugrásra készen

A közelmúlt egyik fontos energiapiaci üzlete is ezt a fordulatot jelzi. A svájci központú, magyar gyökerekkel rendelkező MET-csoport és a Shell LNG-megállapodása alapján ugyanis a régió szereplői már gőzerővel építik azokat a beszerzési csatornákat, amelyekkel kiváltható – vagy legalábbis mérsékelhető – az orosz forrásoktól való függés. Az LNG-piac és a globális gázkereskedelmi kapcsolatok erősítése nem egyik napról a másikra írja át a térség energiabiztonságát, de minden egyes új szerződéssel szűkül az orosz energia korábbi kizárólagos szerepe.

Ebben a fényben az orosz nagykövetség rigai látogatásra adott reakciója csak első ránézésre tűnhet túlzónak. Az energiapiac átrendeződése Brüsszel szabályozásával, Washington politikai és gazdasági nyomásával, konkrét vállalati lépésekkel aktívan zajlik. A Tisza-kormány Oroszországtól való távolságtartása pedig az alkalmazkodási folyamat részeként értelmezhető. Kérdés, hosszú távon megéri-e a kifejezetten feszült viszony kialakítása. 

Többszörös határátlépés A közép-európai energiabiztonság szempontjából a balti–magyar együttműködésben már csak azért sem kaphat hangsúlyos szerepet a földgáz, mert két fizikai és logisztikai alapú korlát is felmerül. Lettország nem termel ki saját földgázt, a balti államok a teljes gázigényüket importból, elsősorban a litvániai Klaipėda úszó LNG-terminálján és a finnországi Inkoo terminálon keresztül fedezik. Lettország valódi regionális adu ásza a föld alatti gáztárolási kapacitásában rejlik: az Inčukalns gáztároló mintegy 2,4 milliárd köbméter hasznos kapacitásával Észak-Európa egyik legfontosabb stratégiai tartalékolási létesítménye. Összevetésképp: a magyarországi tárolói kapacitás mintegy 6,4 milliárd köbméter. Ám egy balti–magyar gáztranszfer esetén az árunak Lettországból Litvánián, Lengyelországon (a GIPL vezetéken keresztül, amelynek maximális kapacitása észak felől délre körülbelül évi 1,9 milliárd köbméter), majd Szlovákián át kellene eljutnia Magyarországra. Ez a több mint ezer kilométeres szállítási útvonal legalább négy határon átnyúló belépési és kilépési pontot érint, ami a halmozódó tranzitdíjak miatt lényegesen drágábbá teszi a balti LNG-alapú gázt a déli Török Áramlaton vagy a horvátországi Krk évi 3,1 milliárd köbméteres kapacitású LNG-terminálján érkező forrásoknál. A balti–magyar egyeztetések valódi szakmai értéke így nem az azonnali fizikai gázszállításban, hanem a tárolókapacitások megosztásában áll.