A csoport anyavállalatra jutó felosztható eredménye 25,5 milliárd forint.
Nem lesz benzinárstop egyelőre, továbbra is a magyar gázárak a legalacsonyabbak
Ez történt a héten a gazdaságban.
A csoport anyavállalatra jutó felosztható eredménye 25,5 milliárd forint.
Az Opus közölte: a társaság konszolidált saját tőkéje – a lezárt tőkeemelés-sorozatnak köszönhetően – alig egy év alatt 14,9 milliárd forintról több mint 280 milliárd forintra, a konszolidált mérlegfőösszeg pedig az egy évvel korábbi 48,071 milliárd forintról 2018. december végére 576,7 milliárd forintra emelkedett.
Az Opus a jelentős árbevétel és profit ellenére negatív üzemi eredményt (EBIT), valamint kamatok, adózás és amortizáció előtti eredményt (EBITDA) mutatott ki, ez azonban a társaság szerint nem fest valós képet a tényleges eredménytermelő képességről.
A novemberben értékesített médiaportfólió által generált árbevétel és EBITDA ugyanis már nem szerepelhet az Opus konszolidált eredménybeszámolójában, a tőkeemelés során apportált, illetve megvásárolt, jelentős jövedelemtermelő képességű társaságok – Mátrai Erőmű, a Mészáros Építőipari Holding leányvállalatai – pedig csak az akvizíciók lezárását követő, december havi teljesítményükkel járultak hozzá a csoport konszolidált eredményéhez – mutat rá a cég.
Amennyiben az újonnan apportált vagyonelemek már 2018 januárjával az Opus tulajdonában működnek, a proforma kalkuláció alapján a vállalatcsoport 191,7 milliárd forint működési árbevétel mellett 11,8 milliárd forint EBITDA-val zárta volna a 2018-as gazdasági évet – ismertetik.
A társaság igazgatósága szerint az Opus Global az elmúlt évben megvalósult apportoknak is köszönhetően stabil pénzügyi és piaci helyzetben működik, a vállalatcsoport kiváló növekedési kilátásokkal vághat neki a 2019-es évnek.
Az ipari termelés, a mezőgazdaság és élelmiszeripar, az energetika, valamint a vagyonkezelés szegmensében működő Opus Global becsült kapitalizációja a Konzum Nyrt. beolvadásával (a beolvadási időpont június 30.) – a jelenlegi árfolyamon és a jelenlegi piaci viszonyokkal számolva – elérheti a 350-400 milliárd forintot. Eközben IFRS szerinti konszolidált saját tőkéje meghaladhatja a 320 milliárd forintot is, 2019-re tervezett EBITDA-ja pedig a 30 milliárd forintot – írja közleményében a társaság.
Az Opus Global 25 forint névértékű részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a keddi kereskedést 449,2 forinton, az előző záróárnál 4,22 százalékkal – 19,8 forinttal – alacsonyabban zárták, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 810 forint, a legalacsonyabb 395 forint volt.
Ez történt a héten a gazdaságban.
A hazai mutató a világátlagot több mint háromszorosan múlta felül tavaly.
A magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően tartósan Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik.
„Ennél bonyolultabban aligha tudnánk lábon lőni magunkat”.
Poloska Peti offon van - videó
Agyonlőtték a brit miniszterelnököt
Ennyi volt: 18 év után válik a sztárpár, mindenkit sokkolt a bejelentés
Hihetetlen leárazás az egyik legnagyobb magyar boltban: egy forinttal akciózták le a túrót, néggyel a tejfölt – nincs rá magyarázat, mi történik
„Jobban hiányzik, mint azt szavakkal ki lehetne fejezni” – Rövid küzdelem után elhunyt a 28 éves szupermodell
Élő tévéadásban vettek őrizetbe egy rendszerkritikus ügyvédet
Ebből baj lesz: Dobrev Klára magára haragította az Orbán Viktor Akciócsoport harcias amazonjait
Váratlan, de fontos döntést hozott az olimpiai ezüstérmes magyar úszó
Meglepő főszereplővel jön az új Gyűrűk Ura-film
Malpura, joghurtos fánkocskák: hűsítő, gyümölcsös desszert -receptvideó ( hirdetés)
Leválthatják Zelenszkijt az orosz–ukrán háború vége előtt, de Putyin is cserélni fog
Pressman nem hagyta szó nélkül Orbán és Zelenszkij egyeztetését
Ez történt a héten a gazdaságban.
A hazai mutató a világátlagot több mint háromszorosan múlta felül tavaly.
A magyar családok a rezsicsökkentésnek köszönhetően tartósan Európa legalacsonyabb áram- és gázárait fizetik.
„Ennél bonyolultabban aligha tudnánk lábon lőni magunkat”.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.