Egy marokkói férfiakból álló csapat vert szét egy bárt a spanyolországi Gironában. Nem tudni pontosan, hogy mi áll az erőszak mögött, de a harc végül a vendéglátóhely lerombolásával és a tulajdonosok megfenyegetésével végződött, akikre baseballütővel támadtak rá. Az egyik venedégnek sikerült felvételt készítenie az eseményekről.
Így vertek szét egy spanyol bárt a marokkói migránsok + videó
Az észak-afrikai férfiak óriási felfordulást hagytak maguk után, és baseballütővel fenyegették, illetve ütötték a vendéglátóhely tulajdonosait.

A képeken látszik, ahogy az egyik észak-afrikai migráns agresszíven dobálja a berendezéseket és rátámad egy fiatalemberre, aki megpróbálja kizavarni őt a bárból. Közben egy másik marokkói migráns jelenik meg a képen az ütővel, majd verni kezdi a pult mögött álló tulajdonosokat, akiket meg is dobálnak a bárszékekkel. Végül anélkül sikerült kitessékelni őket, hogy bárki megsérülne, viszont a hely ekkorra már romokban állt.
A rendőrség nem közölte, hogy mi áll a konfliktus mögött, de úgy tűnik, hogy egy olyan erőszakos csapatról van szó, akik Girona megyében már több helyen okoztak hasonló felfordulást.
Más spanyol régiókban is nő a migránsok által elkövetett különféle bűncselekmények száma. A héten Palma de Mallorcán két algériai és egy szenegáli férfi rabolt ki egy turistát erőszakkal. Mindhármukat előzetes letartóztatásba helyezték, de a nyomozás még folytatódik, ugyanis ezek a férfiak vélhetően egy nagyobb, bevándorlókból álló bűnbandához tartoznak.
Az egyik telt házas ceutai befogadóközpontban eközben néhány napja szubszaharai és észak-afrikai migránsok között tört ki tömegverekedés, amelyben többen megsérültek, majd négy embert le is tartóztattak.
Spanyolországot példátlan illegális migrációs krízis sújtja. Április végéig már húszezer bevándorló érkezett az országba, ami háromszor több az elmúlt év azonos időszakához képest. Csak ezen a héten pénteken 265, szombaton pedig több mint száz főt húztak partra a Kanári-szigeteken. Ezeknek az embereknek a többsége nem rendelkezik sem tartózkodási, sem munkavállalási engedéllyel, így sokan bűncselekmények elkövetésével próbálnak pénzhez jutni.
Borítókép: Az illegális migránsok még a határkerítésen is átmásznak, hogy Spanyolországba jussanak (Fotó: AFP/Jose Jordan)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.

Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Tömeges lövöldözés történt Észak-Karolinában, egy ember meghalt
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.

Minden eddiginél több migráns kapott állampolgárságot Németországban
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nemzetközi médiumok szerint is világszenzáció a magyar kutató felfedezése

Itt a bejelentés a világháborúról, kiderültek a nyugati tervek, Kelet-Európa komolyan érintett

Még ki sem rúgták, máris megvan Pintér Attila utódja a Vasasnál

Az utolsó utáni pillanatban jött a hidegzuhany a magyar válogatott számára

Megszakad a szív: meghalt egy fiatal magyar rendőrnő, két kisgyermeket hagyott maga után

Gulyás Gergely: Ilyenre nem volt példa az elmúlt három és fél évtizedben + videó

Videón a brutális oroszországi tragédia, gyászol az ország

Az Odensét is BL-döntőbe vezető Gjekstad: „A Győr a favorit, de szeretnénk méltó kihívói lenni”

A 222 millió eurós Neymar üzent a PSG BL-sikere után, miután vele nem jött össze

Szinte biztosan kizárnak egy pilótát a Forma–1 időmérője után

A PSG edzője üzent Mbappénak, a tinihős utánozta is őt – megjött az aranycipős válasza

Luis Enrique a BL-döntő után a kislányára emlékezett, megható gesztus a PSG-drukkerektől
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Agyonlőttek két skót férfit egy spanyol bárban
Két skót férfit öltek meg egy dél-spanyolországi bárban történt lövöldözésben szombaton – közölték spanyol hatóságok. A támadó, aki a szórakozóhely előtt nyitott tüzet, agyonlőtte az áldozatokat.

Menczer Tamás: Brüsszelt is el kell foglalnunk!
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.

Tömeges lövöldözés történt Észak-Karolinában, egy ember meghalt
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.

Minden eddiginél több migráns kapott állampolgárságot Németországban
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.