Világraszóló eredményt ért el Magyarország napenergiában

A hazai mutató a világátlagot több mint háromszorosan múlta felül tavaly.

2024. 05. 11. 9:19
Illusztráció Fotó: Mediaworks
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyarországon a harmadik legnagyobb a világon a napenergia használatának aránya az áramtermelésben – írta cikkében a Világgazdaság az EMBER független nemzetközi think tank jelentésére hivatkozva. Adataik szerint tavaly 19,9 százalékkal Chile termelte meg a villamos energia legnagyobb hányadát, naperőművekkel, őket Görögország követte 19 százalékkal, Magyarország a globális dobogó harmadik fokára fért fel, európai második helyezettként a 18,4 százalékos hazai részaránnyal. Az első tízben ezzel megelőzzük mások mellett Hollandiát, Ausztráliát, Spanyolországot és Németországot is – számolt be az eredményről az Energiaügyi Minisztérium. 

A felmérés rámutat:

magyar mutató az 5,5 százalékos világátlagot több mint háromszorosan múlta felül tavaly.

A minisztérium közleménye szerint a világraszóló eredmény leginkább annak köszönhető, hogy az elmúlt időszakban óriási napenergia-kapacitások épültek ki Magyarországon. A bővülési ütem egymást követő két évben is rekordot döntött: 2022-ben mintegy 1100 megawattal, majd tavaly több mint 1600 megawattal. Idén februárban a napelemek rendszeres összes beépített teljesítménye meghaladta a korábban 2030-ra megcélzott hatezer megawattot.

A felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímaterv ezért már kétszer nagyobb kapacitást jelez előre a következő évtized elejére. A 12 ezer megawattos várakozás az ismert fejlesztési igények alapján nagy biztonsággal valóra váltható.

A teljes cikk itt olvasható:

https://www.vg.hu/zoldgazdasag/2024/05/energia-aram-kutatas

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.