Csak az építőiparban lett egyre több cég

Két iparág volt, ahol nem regisztráltak csökkenést. Az építőiparban három százalékkal, 48 056-ra nőtt a cégek száma, míg a háztartási munkaadói tevékenység esetében jelentősebb, 14 százalékos a bővülés.

Magyar Nemzet
2020. 01. 21. 14:48
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem fordult meg az évek óta tartó csökkenő tendencia tavaly sem a magyar cégek számában, annak ellenére, hogy 2019-ben több mint öt százalékkal többet alapítottak és 3,6 százalékkal kevesebb szűnt meg, mint az előző évben – derül ki a Bisnode legfrissebb adatai­ból. Az üzleti információszolgáltató tegnapi közleménye szerint Magyarországon 2019 végén 498 797 cég működött, bő másfél százalékkal, 7714-gyel kevesebb, mint egy éve.

A múlt év végi adatokból az is kiderül, hogy tavaly a legtöbb, mintegy 22 ezer vállalkozás kényszertörlés ­miatt szűnt meg. Ebből és felszámolásból is körülbelül tíz százalékkal kevesebbet kezdeményeztek, mint 2018-ban. Hasonló mértékben nőtt ugyan a csődök mennyisége is, de számszerűleg ez csupán hárommal volt több az egy évvel korábbi adatokhoz képest, összesen harminchárom. A végelszámolások száma ugyanakkor jelentősen, harmadával bővült, 2019-ben 10 856 ilyen eljárás történt.

Mindössze két iparág volt, ahol nem regisztráltak csökkenést. Az építőiparban három százalékkal, 48 056-ra nőtt a cégek száma, míg a háztartási munkaadói tevékenység esetében jelentősebb, 14 százalékos a bővülés, ez azonban csak plusz egyet jelentett az eleve szűk, 2019-ben mindössze nyolcszereplős ágazatban.

A legtöbb társaság a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatban működött 2019 végén, közel 81 ezer, ami ugyanakkor mintegy 1700-zal volt kevesebb a Bisnode által 2018-ban rögzített adatnál. A legnagyobb mértékben, hat százalékkal a textilipari területen esett a vállalkozások száma, 2019 végére 176-tal kevesebb, 2735 maradt.

Végelszámolással a legtöbb, 822 cég a szakmai, tudományos, műszaki tevékenység ágazatban szűnt meg, csődeljárások viszont csak elvétve fordultak elő néhány iparágban, és ott is csak egy-két esetben. Egyetlen kivétel ezalól az ingatlanügy ágazata, ahol tíz társaságnál volt csőd 2019-ben, és ez néggyel több, mint egy évvel korábban. A legtöbb cég, összesen 192 265 tavaly Budapesten működött, a második helyen pedig Pest megye áll 75 643-mal, ezeket Bács-Kiskun megye követte 19 007 társasággal.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.