A Sziget Fesztivál tavaly is begyűjtött néhány nemzetközi elismerést, megkapta például azt a Brit Nemzetközösség által 2004-ben alapított díjat, amelyre az Anglián kívüli országok nagy fesztiváljai pályázhattak – idézte fel a Magyar Nemzetnek Márta István zeneszerző, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. Mint mondta, a legnagyobb hazai és külföldi érdeklődést kiváltó fesztiválok közé tartozott a soproni VOLT, illetve Zamárdiban a Balaton Sound, de Márta István rögvest ezek mellé emelte a debreceni virágkarnevált, a Budapesti Tavaszi Fesztivált, a Szegedi Szabadtéri Játékokat is, továbbá a Művészetek Völgyét, a Zsolnay fény- és az Ördögkatlan fesztivált.

Az előző hónaphoz képest 1,3 százalékkal csökkent az élelmiszerek ára
NGM: A következő hónapokban tovább fékeződhet az árak emelkedése.