Helyenként visszatért a kékalga a Balatonba

Egymást követő kánikulai napokon nagyobb terjedelemben is megjelenhet a víz felszínén a fonalas kékalga.

2021. 07. 08. 18:45
null
A szeles időjárás hatására eltűnhet a kékalga
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Fonalas kékalga jelent meg a Balatonban a tó nyugati és déli partjainál, a Keszthelyi-medence mintegy felét érintve.Ez nem az a fajta, amely 2019-ben algavirágzást okozott, hanem egy kora nyári alga, amely már június elején is kisebb riadalmat okozott, majd eltűnt. Egymást követő kánikulai napokon nagyobb kiterjedésben is megjelenhet a víz felszínén, de a szeles időjárás hatására ismét eltűnhet” – idézte Somogyi Boglárkát, a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet (BLI) főmunkatársát a távirati iroda.

A szeles időjárás hatására eltűnhet a kékalga

Egyes kutatók szerint a megszokottnál hetekkel korábban jelentkező balatoni algásodás a tó medréből felszabaduló foszfor mellett klímaváltozási okokkal is magyarázható, így a napok óta tartó és a korábbi éveknél magasabb július eleji hőség is az okok közé sorolható. De már 2019-ben és 2020-ban sem várták meg az augusztus végét a tó vizének felszínén lebegő, spenótszínű algafoltok – emlékeztetnek a szakemberek. A kékalgák megjelenésének mindazonáltal a strandolókat veszélyeztető, különösebb következményei nincsenek, még akkor se, ha ezek a mikroszkopikus lények képesek kisebb bőrirritációt okozó toxintermelésre.

– A tó nyílt vizének algák tömegére vonatkozó, július 6-án és 7-én történt vizsgálata azt mutatta, hogy az úgynevezett a-klorofill koncentrációja a Keszthelyi-medence közepén volt a legnagyobb, a szomszédos Szigligeti-medencében és Balatonszemesen viszont már jóval kisebb értéket mértek, és a Siófoki-medence is sokkal szegényebb volt algákban válaszolta érdeklődésünkre Vörös Lajos, a BLI tudományos főmunkatársa. – Kollégáink megfigyelték, hogy a Keszthelyi- és a Szigligeti-medencében a fonalas kékalgák vízfelszín közelében való megjelenése nem egyenletes. Ez szélcsendes időben a strandokon is megfigyelhető, minek következtében az algák mennyisége lokálisan és időlegesen meghaladhatja az egészségügyi határértékettette hozzá a szakember.

Az alga okozta kisebb kellemetlenségek kezelésére egyszerű és hatékony eljárások vannak tudtuk meg Batthyány Zita orvosprofesszortól, a Kaposi Mór oktató kórház bőrgyógyászati osztályának vezetőjétől.Ne merüljünk a víz alá, kerüljük az úszást algás vízben, és a strandolás végeztével ne feledkezzünk meg a zuhanyozásról, főleg kisgyerekek esetében fontos ez utóbbi javasolják a bőrgyógyászok. Vörös Lajos limnológus pedig úgy fogalmazott: a péntekre előre jelzett szél „biztosan szétkergeti az algákat”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.