Komoly erőfeszítéseket tett tavaly a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) azért, hogy azoktól is beszedje az adót, akik önmaguktól – szándékosan vagy véletlenül, tudatosan vagy félreértés miatt – nem rótták le maradéktalanul az államot megillető összegeket. A NAV – saját hatáskörben – majdnem félmillió végrehajtást indított, tízezrével adott ki inkasszót, de számos esetben határozott ingóságok, ingatlanok, követelések és üzletrészek lefoglalásáról, ahogy arról is, hogy a köztartozást felhalmozó személyek fizetésének egy része a hatósághoz kerüljön.
Az év végi adatok ugyanakkor azt mutatják: a következőkben is bőven lesz tennivaló ezen a területen. A múlt esztendő végén ugyanis a cégek és a magánszemélyek majdnem 1140 milliárd forinttal voltak adósai az államkasszának, ekkora összegű közterhet nem róttak le időben. Az érték kétségkívül bődületes, ám kevesebb, mint amennyi köztartozást a korábbi években nyilvántartott a hivatal. Egy évvel azelőtt, vagyis 2017-ben még meghaladta az 1200 milliárd forintot az együttes hátralék, 2016-ban 1600 milliárdnál is nagyobb volt az összeg, 2014-ben pedig 2600 milliárdos elmaradást mutatott a hivatalos statisztika. Mindebből az is következik, hogy öt esztendő leforgása alatt a felére esett a számontartott hátralékállomány.
Az adóhivatal 2018-ról szóló, nemrégiben közzétett kimutatása mindenekelőtt azt hangsúlyozza, hogy tavaly kevesebben és kevesebbel tartoztak az államnak, mint korábban. December 31-én ezzel együtt is 1,2 millió adózónál mutatott hátralékot az adatbázis – ez nyolcvanezres csökkenést jelent az egy évvel azelőtti állapothoz képest.
Gondot okozó cégek
A részletek közül érdemes kiemelni, hogy tavaly nagyjából 880 ezer polgár neve mellett szerepelt elmaradás, miközben negyedmillió létező, tevékenykedő cégnek volt elmaradása, s szerepelt a kimutatásban 73 ezer úgynevezett nem működő társaság is. A legnagyobb gondot ez utóbbi csoport alkotja, ezek a vállalkozások ugyanis rendszerint a megszűnés előtt állnak, például felszámolás zajlik ellenük. Az efféle, gyakran vagyontalan gazdasági szereplőktől a NAV sem számíthat különösebb összegekre. A múlt év végi 1140 milliárdos hátralékból 770 milliárd kapcsolódott ezekhez a cégekhez. A helyzet egyébként az elmúlt években sokat javult, 2014-ben például még 2000 milliárd forintra rúgott a nem működő szereplők köztartozása. A csökkenés okai között – mint azt a NAV-tól megtudtuk – a célzott hatósági fellépés mellett az is megtalálható, hogy a megszűnő cégek kevesebb tartozást halmoztak fel.