2025. 12. 10. 15:01

Így írnak ők – December 10., délután

0

Bálint Botond, PestiSrácok: „Kívülről lehetetlen pontosan megítélni a viszonyokat, de nagyon könnyű ítélkezni. Emlékezzünk arra, hogy az ellenzék annak idején mindent megtett azért, hogy a hatóságoknak ne legyen törvény adta joga vizsgálódni a gyermekvédelemben dolgozók körül is, felmérni például az életvitellel kapcsolatos kockázatokat. A jelenlegi ügy pedig azért indulhatott el, mert a törvények ennek lehetőségét megteremtették. Magyar Péter és Dobrev Klára (és elvbarátaik) most persze egészen elképesztő gátlástalansággal próbálnak meg, a gyerekek jogait a lehető leglazábban kezelve, politikai hasznot húzni a Szőlő utcai, egyébként bűncselekményeket elkövető fiatalkorúak számára fenntartott intézmény ügyéből. Két, a kommunista eredetű legfelső kasztba tartozó kiváltságos ember, akikről bizonyosan tudhatjuk, hogy a leghalványabb fogalma  sincs a társadalom alsó öt százalékának sorsáról. Egyébként itt is jelzem, hogy a gyermekvédelmi rendszer önkéntesként örömmel lát minden gyermekek iránti szeretettel átitatott liberális megmondóembert, influenszert, értelmiségit. Mármint azokat ugye, akik hajlandók megkockáztatni egy esetleges átvilágítást, háttérvizsgálatot.”

Összes idézet

„A jó k…rva anyjukat!”

„Ettől nem javul meg a rendszer.”

Potyautasok.

Gyermekvédelem: nagyon könnyű ítélkezni.

Vajon mi a Tisza programja?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.