Így írnak ők – Február 22., délután
Németh Péter, Népszava: „Szépen építgeti a kormányoldal Magyar Péter, eredetileg szexnek szánt videóját, valóságos szappanoperát kreál belőle, miközben fennen hangoztatja, hogy semmi köze hozzá. Voltaképpen maga sem tudja – nincs konkrét alany; nem tudni ki irányítja a történetet – hogy mire akarja kifuttatni. Nem tudja, mert a rejtélyes Rbnb-szoba egyelőre - e cikk megírásának pillanatáig – üres, az ott látható ágy továbbra is vetetlen, tényleg nem lehet tudni, hogy mi volt a szándék? Bemutatni Magyar Pétert „akció” közben, vagy azt a pillanatot, amikor drogért nyúl, vagy bizonyítani, hogy pedofil. Bármi lehetett, nyilván csak az tudja, aki a feltételt megrendelte, készítette. Az első pillanatban még viszonylag egyenes vonalúnak tűnt a sztori; ott az ágy, és hamarosan megjelenik benne a Tisza elnöke, valakivel. De aztán gellert kapott, feltehetően attól, hogy Magyar Péter előállt a maga verziójával, ráadásul akkori partnere, Vogel Evelin sem cáfolta, hogy az "esemény" megtörtént. Innen kezdve a pedofil változat ki lett zárva, maradt a drog lehetősége. Ezt a szálat használja és favorizálja a jobboldal, annak felvetésével, hogy esetleg drogot fogyasztott Magyar.”
Összes idézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Április 10., délelőtt
Így írnak ők – Április 9., délután
Így írnak ők – Április 9., délelőtt
Így írnak ők – Április 8., délután
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!