Így írnak ők – Február 24., délután
Ambrózy Áron, Pesti Srácok: „Morális pózok vannak konkrét célok és a konkrét célok eléréséhez rendelt konkrét eszközök helyett. Kijelentjük, hogy Oroszország nem győzhet, a rosszakat meg kell büntetni. És rámutattunk a gonoszra, mintha a világ csak feketéből és fehérből állna. A háborút meg folytatjuk, mert a gonosz nem győzhet, a mesekönyvekben így olvastuk. És így, a kitartásunknak és az önsorsrontásuknak köszönhetően tulajdonképpen a jók győztek, hiszen nem győztek a gonoszok. Folytatjuk; az Európai Unió többségének ennyi bőven elég. Aki pedig nem menetel együtt velük ebbe a szép, új, totalitárius világba, ahol a háború örökké tart, azzal ordítoznak. Azt fenyegetik. Mert az új rendben a lojális együttműködés a szervilizmust jelenti, az ellenvéleményt és a kérdéseket pedig felváltotta a Jawohl, meine Kommissionführerin! De mi nem vagyunk buta nyugati vademberek, mi ennél többet érdemlünk! Nekünk, magyaroknak nem elég, hogy „folytatjuk”. Ha csak folytatni képesek, akkor inkább hagyják abba, és jöjjenek az újak, a romlatlanok, bárki, aki nem vett részt az elmúlt négy év kudarcos és hiábavaló öldöklésében. Az oroszok meg egymás között jussanak ugyanerre!”
Összes idézet
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Így írnak ők
Tovább az összes cikkhezÍgy írnak ők – Március 17., délelőtt
Így írnak ők – Március 16., délután
Így írnak ők – Március 16., délelőtt
Így írnak ők – Március 15., délután
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!