Alexis Ciprasz görög miniszterelnök kétnapos látogatásra érkezett kedden Ankarába, méghozzá azzal a nem titkolt szándékkal, hogy javítson a történelmileg viharos görög–török kapcsolatokon. A vizit beharangozásakor Ciprasz nem hiába volt óvatos: mint mondta, a Recep Tayyip Erdogan török elnökkel való találkozókon elsősorban a fennálló feszültségeket szeretné csillapítani.
A két országot – amelyek a NATO-ban egyébként egymás szövetségesei – egyes égei-tengeri szigetek területi hovatartozása, a csak Törökország által elismert Észak-ciprusi Török Köztársaság helyzete, illetve nyolc, Törökországnak kiadandó katona ügye is megosztja, emlékeztetett az amerikai The New York Times, azt hangoztatva: aligha lehetséges, hogy a fajsúlyos kérdések bármelyikében is rövid távú megoldásra jussanak a vezetők. Az időzítés sem a legszerencsésebb, alig pár napja volt a huszonharmadik évfordulója annak, hogy Görögország és Törökország között majdnem háború robbant ki a máig vitatott hovatartozású Imia/Kardak-szigetek miatt.

Fotó: MTI/EPA
Az Euractiv hírportál szakértője mindenesetre úgy vélekedett: már a néhány fotón mosolygó Ciprasz és Erdogan is konkrét eredménynek minősülne, nem is beszélve arról, hogy a görög miniszterelnök látogatása régóta húzódik. Immár majdnem hat éve annak, hogy görög kormányfő utoljára Törökországban járt. Erdogan ezt megelőzően 2017 decemberében járt Görögországban, amely szintén történelmi jelentőségűnek minősült: akkor 65 éve nem látogatott török elnök Athénba. Ciprasz mostani és Erdogan 2017-es vizitjében mindenképp közös pont, hogy mindketten egy választási kampány kellős közepén jártak. Ahogy a The New York Times is írta: Ciprasz imázsán meglehetősen sokat javíthat az ankarai utazás.
Brüsszeli források szerint a találkozó a migrációs válság szempontjából sem mellékes, ugyanis a görög befogadóállomások egyre túlterheltebbé válnak, így Athénnak elemi érdeke, hogy a törökök továbbra is tartsák magukat a 2016-ban tető alá hozott uniós menekültügyi egyezséghez. Az Euractiv szerint jelenleg naponta pár száz illegális bevándorló érkezik Törökország felől a görög partokra.