Ezeknek az intézkedéseknek hosszútávú demográfiai következményei vannak, és alapvetően megváltoztatták Belgiumot. Akkoriban tízmilliós ország voltunk, most tizenegy, ezt a növekedést pedig majdnem teljes egészében a bevándorlás eredményezte – mutatott rá a politikus. Ma a lakosság ötöde migrációs hátterű, Brüsszelben ez az arány meghaladja az ötven százalékot, ezek a változások pedig az utóbbi húsz évben következtek be.
Tíz év múlva még kisebb lesz a született belgák aránya, a trend ugyanis folytatódik – jelentette ki Alain Destexhe.
Arról is beszélt, hogy nemcsak demográfiai hatásai vannak a migrációnak, hanem politikai is, ugyanis a bevándorlók főképp a baloldali pártokra szavaznak, így lett az évek alatt Brüsszel baloldali vezetésű város.
Nagyon sok probléma van az országban az iszlám miatt, hiszen a muszlimok egy része nem integrálódott az európai értékrendszerbe. Ha valaki belga állampolgár akar lenni, annak tiszteletben kell tartani az európai értékeket, ilyen a férfiak és nők egyenlősége, a zsidóság elfogadása, továbbá a szólásszabadságba beletartozik az is, hogy a vallást bírálják – hangsúlyozta.
A teljes beszélgetés megtekinthető az ECHO TV honlapján.