Az átkelőpont 32 kilométerre található az észak-szíriai er-Raj településtől, maga a robbanás 5 kilométerre történt a határtól.
Ezért lőtték fejbe és dobták kútba a turistákat + videó
Kocsijuk gumiabroncsa miatt ölhettek meg három turistát Mexikóban.
Az átkelőpont 32 kilométerre található az észak-szíriai er-Raj településtől, maga a robbanás 5 kilométerre történt a határtól.
A robbantás elkövetőjeként egyetlen szervezet sem jelentkezett.
A térséget a Törökország támogatását bíró szíriai felkelőcsoportok ellenőrzik, 2016-ban foglalták el az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől a terroristák és a Népvédelmi Egységek nevű kurd milícia elleni, Eufráteszi Pajzs fedőnevet viselő hadművelet keretében. Az offenzíva célja az volt, hogy megtisztítsák a két szervezet fegyvereseitől egy kiterjedt észak-szíriai területet az Eufrátesz folyó nyugati partjáig. A művelet eredményeként Törökország befolyása alá került az Azáz, Dzserablúsz és Báb város alkotta háromszög Észak-Szíriában.
Recep Tayyip Erdogan török elnök január végén beszélt arról, hogy Ankara olyan biztonsági övezeteket tervez kialakítani Szíriában, ahova hazatérhet az a közel négymillió szíriai menekült, aki még mindig Törökországban él. Mint mondta, mindeddig 300 ezer szíriai tért vissza hazájába az Eufráteszi Pajzs során elfoglalt területekre.
A török államfő mindazonáltal nem bocsátkozott részletekbe, hogy a szóban forgó biztonsági övezetet hol szándékoznak létrehozni.
Kocsijuk gumiabroncsa miatt ölhettek meg három turistát Mexikóban.
Nem sok jót várhatnak az e heti választásól a kormányzó szocialisták.
Négy férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.
Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból.
Az orosz reaktorkovácsok már a Paks II. reaktortartályán dolgoznak
Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak
Kővé dermedt a család: elhunyt kisfiú szelleme tért vissza, nem ok nélkül
Kiakadtak az oroszok Magyarországra
Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban
Térképen a régiós üzemanyagárak – ettől függ, hogy visszatér-e a benzinárstop a jövő héten
Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját
Betétdíjas palackokra váltott a Szentkirályi, az ásványvíz és a Pepsi is érintett
Szétloccsantanák a fejünket
Embervadászat Kárpátalján: dühös hozzátartozók támadták meg a toborzóközpontot
Csak a 80. percben cserélték be, mégis hős lett a magyar támadó + videó
Liverpool: váratlan reggeli bejelentés, Szoboszlai fotója is a hírben + videó
Kocsijuk gumiabroncsa miatt ölhettek meg három turistát Mexikóban.
Nem sok jót várhatnak az e heti választásól a kormányzó szocialisták.
Négy férfit vettek őrizetbe az üggyel kapcsolatban.
Izrael megkezdte a palesztin civilek evakuálását Rafahból.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.