Válság esetén lezárhatnák a német határt

Magyar Nemzet
2019. 02. 13. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Akár Németország határának lezárását is mérlegelni lehet egy újabb menekültügyi válság esetén a kormányzó német Kereszténydemokrata Unió (CDU) élén álló Annegret Kramp-Karrenbauer szerint – jelentették kedden német hírportálok.

A CDU elnöke – az ország lehetséges következő kancellárja – az ARD német köztelevízió­nak elmondta, a migráció kérdéseiről tartott úgynevezett műhelytanácskozáson arra a megállapításra jutottak: egy újabb, a 2015-öshöz hasonló menekülthullám érkezésekor a határ lezárása „nagyon is elképzelhető” lehet, de csakis mint „ultima ratio”, vagyis legvégső megoldási kísérlet.

– Azonban most már más a helyzet: egy újabb menekülthullámot az Európai Unióval szomszédos országokkal együttműködve is lehetne csillapítani, ami Angela Merkel kancellár, a CDU előző elnöke tárgyalásainak eredménye – fejtette ki Annegret Kramp-Karrenbauer. Az EU külső határának védelmét is erősíteni kell, mert „meg akarjuk őrizni Schengent”, az állandó belső határőrizet nélküli uniós övezetet, hangoztatta a vezető német politikus.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.