Christopher Ghika szerint a szélsőségesek most stratégiát váltottak, és földalatti mozgalommá akarják átszervezni magukat.

Észak-Korea megvádolta az Egyesült Államokat
Észak-Korea a fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítését sérelmezi.
Christopher Ghika szerint a szélsőségesek most stratégiát váltottak, és földalatti mozgalommá akarják átszervezni magukat.
A vezérőrnagy újságíróknak telefonon nyilatkozva kifejtette, hogy a lázadócsoportok taktikáit követve a dzsihadisták a térség biztonságát próbálják aláásni és hátráltatni akarják az újjáépítési munkálatokat.
Mint mondta, az Iszlám Állam vezetője, Abu Bakr al-Bagdadi hollétéről továbbra sincsenek információik. Ugyanakkor a koalíció azon a véleményen van, hogy Bagdadi jelentősége lecsökkent a szélsőségesek soraiban.
Az amerikai támogatású kurd-arab fegyveres koalíció, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szombaton hirdetett győzelmet az Iszlám Állam felett a kelet-szíriai Baghúz település felszabadítását követően. Ezzel az iszlamisták elveszítették minden korábbi területüket a régióban.
Ghika mindemellett figyelmeztetett, a területi ellenőrzés elveszítése ellenére a dzsihadisták továbbra is veszélyt jelentenek. Az Iszlám Állam életben, illetve szabadlábon maradt hívei most Szíria és Irak más térségeibe próbálnak eljutni. „Mindent megteszünk, hogy megakadályozzuk őket ebben” – tette hozzá.
Keddre virradóra az észak-szíriai Manbídzs térségében merényletet követtek el egy ellenőrzőpontnál. A terrorcselekményben az SDF-hez tartozó hét harcos vesztette életét. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű szervezet szerint az Iszlám Állam egyik alvósejtje tehető felelőssé a támadásért.
Észak-Korea a fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítését sérelmezi.
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
A Kreml szerint a németek szándéka nyílt részvételt jelentene.
Hiábavaló volt a Tisza Párt színjátéka: Magyar Péter szerepéről saját képviselője rántotta le a leplet
A Barcelona trénerénél elszakadt a cérna, a dühkitörés futótűzként terjed a neten + videó
„Meghasadt a szívem"; szakított a sportvilág imádott álompárja
Európában is példátlan – így látták a Mandiner olvasói Hont András interjúját Orbán Viktorral
Ha ezt frissíted, onnantól megfigyelnek téged! Mutatjuk, mit ne tegyél
Életmentő beavatkozást kellett elvégezni Nyilasi Tiboron
Ronnie O’Sullivan is ledöbbent, döntőfrém és tovább él a Crucible-átok
Kiderült a titok: ezért olyan olcsó az IKEA-ban mindenki kedvence, a svéd húsgolyó
Szoboszlai Dominik és társai nagy bulijához a magyar csatár utódját keresik + videó
Olimpiai bajnokunk mért hatalmas ütést Magyar Péterre
A Barcelona nyilvánosan űzött gúnyt a Real Madridból
Gazdag összecsapott Messivel, két gólt szerzett a magyar focista az MLS-ben
Észak-Korea a fegyverexportra vonatkozó szabályok enyhítését sérelmezi.
Az amerikai haditengerészet által rögzített felvételeken a tengerből kiemelkedő, rejtélyes repülő tárgyak láthatók.
A katolikus egyházfő a húsvét vasárnapi szertartás előtt találkozott az Egyesült Államok alelnökével.
A Kreml szerint a németek szándéka nyílt részvételt jelentene.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.