Kortárs zenei kísérettel mutatták be Párizsban a holokausztot előrevetítő osztrák némafilmet

Olga Neuwirth osztrák zeneszerző zenei kíséretével mutatták be Párizsban az osztrák filmtörténet egyik legjelentősebb alkotását, Hans Karl Breslauernek a holokausztot előrevetítő Nagyváros zsidók nélkül című 1924-es némafilmjét.

A sokoldalú és politikai állásfoglalásairól is ismert osztrák zeneszerzőnő a párizsi Ensemble Intercontemporain kortárs zenei együttes, a Wiener Konzerthaus, a londoni Barbican Központ, az Elbphilharmonie Hamburg, a Sinfonieorchester Basel, és a ZDF/ARTE televíziók megrendelésére komponált zenét az Osztrák Filmarchívum által közelmúltban restaurált némafilmhez.

A zenei alkotást a szatirikus némafilmmel együtt a párizsi Cité de la Musique koncerttermében mutatták be pénteken az Ensemble Intercontemporain előadásában, Matthias Pintscher vezényletével.

Az 1924-ben Bécsben forgatott, Nagyváros zsidók nélkül című másfélórás film Hugo Bettauer magyarra is lefordított azonos című regényéből készült. Az antiszemitizmusról írt szatíra hátborzongatóan pontos vízió arról, hogyan szegényedik el egy város kulturálisan és gazdaságilag egyaránt, miután elűzik zsidó lakosságát.

A történet egy Utópia nevű városban játszódik, amelynek kancellárja enged az egyre növekvő infláció és munkanélküliség miatt a zsidókat hibáztató lakosság antiszemitizmusának, és megszavaztatja a parlamenttel a zsidók kiűzését előíró törvényt. A zsidókat a hatóságok gyűjtik össze, majd különvonatokon deportálják, miközben a helyiek ünnepelik a távozásukat, elkobozzák a vagyontárgyaikat, beköltöznek a házaikba.

A döntést követően azonban sem a gazdasági helyzet, sem a város hangulata nem javul. A zsidók hátramaradt szerelmei sírva vágyakoznak a kedveseik iránt, a kávéházak kiürülnek, visszaesik az üzletek kereslete, nem élénkül a pénzforgalom, üresen állnak a kiadó lakások.

A helyzetet végül egy Párizsból Utópiába visszavágyó zsidó fiatalember groteszk ötlete oldja meg: katolikus franciának álcázva magát visszatér, és titokban kiplakátozza a várost az „igazi keresztények” követeléseivel, ami újabb lázadáshoz vezet és végül a zsidók elűzéséről szóló törvény visszavonására készteti a parlamentet.

A filmet a párizsi bolhapiacról 2015-ben véletlenül előkerült részleteknek köszönhetően sikerült a több mint kilencven évvel ezelőtti eredeti formájában restaurálni.

Az újonnan előkerült filmkockák tették lehetővé, hogy teljes egészében megtekinthető legyen az eredeti film, és ezzel gyökeresen más megvilágításba helyeződjön a korábban csak töredékesen ismert történet. A korábban elveszettnek hitt jelenetek olyan részleteiben mutatják be a bécsi zsidó társadalmat, ahogy egyetlen más korabeli alkotás sem.

A két világháború közti Bécs mesterségesen gerjesztett antiszemitizmusát ábrázoló képsorok révén pedig az eddiginél sokkal élesebben rajzolódik ki a film politikai üzenete. A regény szerzőjét egyébként nem sokkal a film bemutatása után egy náci meggyilkolta.

A zsidók deportálásának részleteit húsz évvel a holokauszt előtt víziószerűen előrevetítő film mégsem teljesen apokaliptikus, miután apró finomságokkal (egy részeges képviselő története, szerelmi félreértések, kabaréjelentek) fordul végül egy groteszk szatírába, amely a zsidókat sem kíméli, és amelyen sokat derültek a nézők a párizsi bemutatón.

A film egy opportunizmussal, gyávasággal és pénzéhséggel átitatott társadalomban az idegengyűlölet tragikus következményeire világít rá.

Olga Neuwirth zenei kísérete a kicsinyes emberi magatartás variációit hangsúlyozza, és a film különböző értelmezési lehetőségeit erősíti fel. A hangsávok egymásra épülnek, előre felvett effektusok kísérik az élőzenét, s a zeneszerző által a helyszínen személyesen irányított elektronikus hangzás az egyértelműen komikus jeleneteknek is folyamatosan súlyosan szorongó hangulatot kölcsönöz.

A zeneszerző a zsinagógában játszódó jelentekhez eltorzította a hagyományos zsidó dallamok hangzását, a bécsi kabarékban pedig messziről jódlizókat hallani. A filmet végig eltávolodva és szándékosan elmosódva, kissé álomszerűen kíséri a zene, illetve a különböző zajok (utcai tömeg, szirénák, imádkozások).

Olga Neuwirth-et már korábban is megihlették filmek, például David Lynch Lost Highway – Útvesztőben című alkotása, illetve írt filmzenéket. Ennek köszönhetően a zenei kíséretet is a film kockáról kockára történt elemzése alapján komponálta.

A párizsi Cité de la Musique az ilyen típusú, rendszeresen szervezett mozikoncertekkel próbálja a kortárs zene felé vonzani a közönséget, miközben olyan jelentős filmtörténeti alkotásokat is felfedezhetnek a nézők, amelyek a kortárs zeneszerzőket is művészi kihívás elé állítják.