
Kuzmányi István: Folytonosság van, nem csak Ferenc pápával
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Kétnapos látogatása során az Orbán Viktor vezette magyar delegációt fogadta Ulisses Correia e Silva kormányfő, Olavo Correia miniszterelnök-helyettes, pénzügyminiszter és Luís Filipe Tavares külügyekért és közösségekért felelős miniszter.
Orbán Viktor elmondta: a Zöld-foki Köztársaság miniszterelnökével együtt vannak a kereszténydemokrata internacionáléban, annak mindketten alelnökei. Azt mondta, amikor a miniszterelnökkel Budapesten találkozott, rájöttek, hogy a keresztény kultúra, amelyben nevelkedtek, lehetővé teszi, hogy egymástól több ezer kilométerre is hasonlóan lássák a világot.
Orbán Viktor azt mondta:
ritka a mai világban, hogy egy ország magát nyíltan kereszténynek vallja.
„Európában ez be is van tiltva” – fogalmazott, hozzátéve: „ott identitáskérdésekről nem lehet ilyen nyíltan beszélni, más világ van”.
A magyar kormányfő közölte: a diplomácia területén Magyarország az Európai Unióban az egyetlen, vagy két ország közül az egyik, amely támogatja a Zöld-foki Köztársaság vízummentességét.
Ezen túlmenőn
két területen kötöttek együttműködési megállapodást: az egyik a gazdaság, a másik az oktatás.
A gazdasági együttműködés keretében létrejön a két ország között egy vegyesbizottság – közölte Orbán Viktor, aki ennek kapcsán megjegyezte: Magyarország a világ országai között a népességet tekintve a 88. helyen van, exportját tekintve pedig a 34. helyen.
Vagyis
Magyarország globális méretekben is figyelemre méltó export-import tevékenységgel rendelkezik
– közölte a magyar kormányfő, hozzátéve: hisz abban, hogy a kereskedelem, a beruházások az emberek jólétéhez járulnak hozzá.
A megállapodás értelmében 35 millió euróból létrehoztak egy kötött segélyhitelprogramot, amelyet a Zöld-foki Köztársaság mezőgazdaságának, vízgazdálkodásának fejlesztésére fordítanak. Egy 15 millió eurós magánhitel lehetőségét is megnyitották, hogy a két ország vegyes vállalatokat hozhasson létre.
A kormányfő elmondta:
régi hagyománya van a Stipendium Hungaricum programnak, amelynek keretében külföldi diákoknak ad a magyar állam ösztöndíjat, hogy Magyarországon tanulhassanak.
„Így próbálunk barátokat gyűjteni a világban” – tette hozzá Orbán Viktor, aki elmondta, a Zöld-foki Köztársasággal kötött megállapodás keretében tíz ösztöndíjas megy Magyarországra. Ezen felül szívesen fordítanak pénzt arra is, hogy a Kodály-módszert népszerűsítsék a Zöld-foki Köztársaságban – közölte a miniszterelnök.
A kormányfő Facebook-oldalán is megjelent egy rövid videós összefoglaló a látogatásról.
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Az ügy időzítése nem független az uniós tagsági vitától.
Az Egyesült Államok elnöke azután egyeztetett az ukrán elnökkel, hogy jóváhagyták az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
Kiderült, miért látogatott Pécsre Orbán Viktor
A Győr a szakadék szélére taszította a Fehérvárt
Végre megtette Szabó Zsófi, amire mindenki várt: ledobta a textilt
Megtörte a csendet Erdő Péter: kiderült, hogy nyerte meg a pápaválasztást XIV. Leó
„A gázsiról majd a helyszínen beszélünk?” - G.w.M-en röhög az egész internet
George Simion bejelentése: Románia kártérítést fog követelni Ukrajnától a fegyverszállítások miatt
Kovács Kokó István visszatér a ringbe – nem akárkivel csap össze
Ha így alszol éjszaka, komoly betegséget jelezhet
A Barcelona szenzációs hírt közölt a magyar futballistájáról
Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból
Óriási szenzáció Tatabányán: kihalás szélén álló fajt találtak a Csónakázó-tóban + videó
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Sokan találgatják, milyen irányt vesz az egyház.
Egy bemutató közben történt a baleset.
Az ügy időzítése nem független az uniós tagsági vitától.
Az Egyesült Államok elnöke azután egyeztetett az ukrán elnökkel, hogy jóváhagyták az Egyesült Államok és Ukrajna között létrejött, az ásványkincsekről szóló gazdasági megállapodást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.