Rámutatott, hogy a rendkívül kiterjedt és sokszínű gazdasági együttműködés révén Baden-Württemberg Magyarország második számú kereskedelmi partnere a 16 német tartomány közül, a kétoldalú kereskedelmi forgalom értéke tavaly meghaladta a 11 milliárd eurót (3540 milliárd forint).
A baden-württembergi cégek szerepe kiemelten fontos a magyar autóipar fejlődésében, nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az ágazat teljesítménye 6 százalékkal nőtt 2018-ban, a termelés értéke pedig meghaladta a 8500 milliárd forintot, a foglalkoztatottak száma pedig elérte a 174 ezret – tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.
A tartományból érkező vállalatok ahhoz is hozzájárulnak, hogy a magyar autóipari ágazat termelésének értéke hamarosan eléri az évi 10 ezer milliárd forintot. Ezt jelzi például, hogy a Daimler nem csupán egy újabb gyárat épít Kecskeméten, hanem a már működő üzemében megkezdte egy újabb modell, a Mercedes-Benz CLA Coupé gyártását.
A baden-württembergi beruházásoknak is köszönhető, hogy Magyarország tavaly bekerült a világ 20 legnagyobb autóipari exportőre közé, annak révén, hogy az ágazat kivitele elérte a 20 milliárd eurót – fejtette ki a miniszter.
Aláhúzta: a kormány számára elsődleges fontosságú, hogy a magyar autóipar „az élen járjon az új, innovatív autóipari korszakban is, és megtartsuk azt a megszerzett pozíciónkat, amelynek értelmében hazánk az európai autógyártás egyik fellegvára”.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!