Ardern sajtótájékoztatóján elmondta, hogy továbbra is 29 sebesültet ápolnak kórházban, tizenegyen közülük válságos állapotban vannak.
Újabb extrém időjárási helyzet teszi katasztrófává a britek életét
Mindenhova megérkezett a tél.
Ardern sajtótájékoztatóján elmondta, hogy továbbra is 29 sebesültet ápolnak kórházban, tizenegyen közülük válságos állapotban vannak.
A két christchurchi mecset elleni pénteki támadás során, amelynek a fő gyanúsítottja, a 28 éves ausztráliai Brenton Tarrant ellen tömeggyilkosság miatt vádat emeltek, 49 ember meghalt, 48 másik pedig megsebesült.
A kormányfő korábban bejelentette, hogy módosítani fogják a fegyvertartási törvényt, arra utalva, hogy az elkövetőnek volt fegyvertartási engedélye.
Mike Bush rendőrfelügyelő egy másik sajtóértekezleten közölte, hogy elsődleges feladatának tekinti a közbiztonság szavatolását Új-Zéland-szerte, valamint az áldozatok és az érintett rendőrségi személyzet támogatását.
„A hírszerzés hiányosságainak feltárása szintén elsődlegesen fontos” – tette hozzá Bush.
A rendőrfelügyelő nagyra értékelte az emberek, a rendőrök és a mentők bátorságát. Hozzátette, hogy a gyanúsítottat az első telefonos riasztás után 36 perccel elfogták.
Lianne Dalziel, Christchurch polgármestere szombaton részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és minden érintettnek.
„A muzulmán közösség elleni támadás ellenünk, Christchurch és Új-Zéland ellen irányuló támadás” – mondta.
Mindenhova megérkezett a tél.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást.
Kiderült, milyen idő lesz hétvégén
Újabb extrém időjárási helyzet teszi katasztrófává a britek életét
Hivatalos közleményt adott ki a színház Molnár Gusztáv miatt
Ilyet még nem látott a világ! Példátlan büntetést kaptak a pályán tiltakozó mosonmagyaróvári játékosok
Házasság első látásra: kiderült az igazság, ez van most Orsi és Peti között
Láncreakció - Egy év az Északi Áramlat beindításáig? + videó
Káosz Liverpoolban, a csapat járata nem tudott leszállni, a mai edzés is elmaradt!
Háfra Noémi megtörte a csendet: a Vácra igazolása előtt már fel akart hagyni a kézilabdázással
Szoboszlai már két hete nem játszik, de az angolok szerint ez jó a Liverpoolnak
Elon Musk és az AfD társelnökének beszélgetésétől hangos a világ
Vádolom a teljes brit politikai elitet!
Bepanaszolták a Ferencváros edzőtáborában hangoskodó játékosokat + videó
Mindenhova megérkezett a tél.
A következő tíz napban tárgyalásokon próbálják meg rávenni az autonóm közösségeket az önkéntes szolidaritásvállalásra. Ha nem sikerül, törvényreformmal kényszerítik őket együttműködésre.
Tettlegességig fajult a választási kampány Németországban.
A pártok első körben a költségvetésről tárgyalnának, azzal a céllal, hogy elkerülhessenek egy uniós túlzottdeficit-eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.