– Számomra ő mindig is hős volt. Jó személyes kapcsolatot is ápolok vele, és biztos vagyok benne, ő is ezt mondaná rólam – mondta Orbán Viktorról Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke (képünkön) egy közép-európai lapoknak adott interjúban, amelyet a brüsszeli Politico szemlézett. Ebből az is kiderül, hogy a luxemburgi politikus magánbeszélgetésekben viccből nevezte a magyar kormányfőt diktátornak, egyúttal azonban úgy véli, „egy politikus pusztán attól nem lesz demokrata, hogy a szavazópolgárok többsége megválasztotta”.
Nem lehet a végtelenségig húzni a háborút
„Elérkezett az ideje, hogy az EU és a NATO párbeszédet folytasson Putyinnal, nem lehet még mindig fegyverszállítmányok küldéséről beszélni és Ukrajna győzelmében gondolkozni.”