Az ambergi randalírozás néhány hónappal egy másik, menedékkérők által elkövetett súlyos bűncselekmény után történt. A szászországi Chemnitzben augusztus 26-án egy szíriai és egy iraki férfi gyilkolta meg a német Daniel Hilliget; az eset után hetekig tartó tüntetések robbantak ki a városban. Nagy port kavart az a felvétel, amelyen az látható, hogy németek üldözőbe vesznek két arab férfit. Ezt számos német politikus, köztük Angela Merkel kancellár is hajtóvadászatnak nevezte. A chemnitzi események súlyos konfliktust okoztak a szövetségi kormányon belül, elsősorban a két konzervatív testvérpárt, a CDU és a CSU között. Seehofer a múlt héten jelentette be, hogy a német kormány újabb menekültügyi szigorításokról döntött. Eszerint a jogerősen távozásra kötelezett embereknek el kell hagyniuk Németországot, és ha önként nem tesznek eleget ennek a kötelezettségüknek, az államnak kell kézbe vennie az ügyet.
Unalmukban támadtak a migránsok
Vádalkut kötött az ügyészséggel az a négy fiatal menedékkérő, akik tavaly decemberben a bajorországi Ambergben ártatlan járókelőkre támadtak, perük pedig kedden kezdődött meg. Az eset — a chemnitzi gyilkosság- és tüntetéssorozat után néhány hónappal — nagy vihart kavart Németországban.

Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!