Az ebből az alkalmából rendezett ünnepségen Mariusz Blaszczak lengyel nemzetvédelmi miniszter aláhúzta: a V4 országait közös történelmi tapasztalat, valamint a prioritásként kezelt védelmi témákoz való közös hozzáállás köti össze.
Az EU harccsoportjainak egyikeként működő, több mint 3 ezer fős visegrádi egységet 2015-ben alapították.
Első rotációs ügyeletét a krakkói parancsnokság 2016 első félévében teljesítette, most másodszor állítják készenlétbe.
Krakkóban állandóan a parancsnokság törzsét alkotó lengyel tisztek tartózkodnak, a folyamatos készültségben maradó többi tiszt szükség esetén rövid időn belül érkezik Lengyelországba.
A 2004 óta létesülő uniós harccsoportokat – köztük a franciát, a britet, az olaszt – felváltva állítják készenléti állapotba, amelynek során az egységek 10 nap alatt képesek az esetleg válságosnak minősített, Brüsszeltől 6 ezer kilométerig terjedő körzetekben való bevetésre. A feltételezett műveletek humanitárius jellegűek.
A csoportokat eddig nem vetették be.