Egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg a japán és a norvég tulajdonban lévő két tartályhajó.

Magyar repülőgép szenvedett balesetet Szaúd-Arábiában
Behúzott futóművel szállt le a teherszállító.
Egyelőre tisztázatlan körülmények között sérült meg a japán és a norvég tulajdonban lévő két tartályhajó.
Washington az akció elkövetéséért egyértelműen Iránt tette felelőssé. Pár órával később Szaúd-Arábia – Irán regionális politikai ellenlábasa – közölte, hogy egyetért az amerikai gyanúsítással.
„Nincs okunk kételkedni, Irán már sokszor tett hasonlót” – mondta a CNN amerikai hírtévének a szaúdi külügyminiszter.
Nagy-Britannia szintén osztja az amerikai véleményt, és elsődleges gyanúsítottja Irán. Jeremy Hunt külügyminiszter csütörtökön már figyelmeztette is Teheránt, hogy ezek az akciók „rendkívül esztelenek, mélyen aggasztóak, és olyan időben történnek, amikor úgyis nagy a feszültség”.
Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter visszautasította az Egyesült Államok vádaskodását, Zaríf szerint az Egyesült Államok a tartályhajók elleni támadást ürügyként használja fel, hogy „szabotázsdiplomáciát” folytasson Irán ellen. Az iráni külügyminiszter pénteken közzétett Twitter-bejegyzésében arról ír: „Azzal, hogy az Egyesült Államok azonnali vádaskodásba kezdett Irán ellen, anélkül, hogy lenne bármilyen tárgyi vagy közvetett bizonyítéka, csak nyilvánvalóvá tette, hogy a B csapat a B terv felé mozdul el: szabotázsdiplomáciára, illetve az Irán elleni gazdasági terrorizmus elfedésére”. Utóbbival Zaríf az Irán ellen újonnan bevezetett amerikai szankciókra utalt, a „B csapattal” pedig John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóra, aki Teherán szerint rendszerváltást szeretne Iránban, és ennek érdekében katonai konfliktust akar kiprovokálni.
Következő bejegyzésében az iráni külügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy pár hónappal ezelőtt éppen egy ilyen forgatókönyvre figyelmeztetett. „No, nem azért, mert látnok vagyok, hanem, mert kiismertem a B csapat észjárását” – tette hozzá Zaríf.
Kérdéses azonban, hogy mikor derül fény a történtekre, már ha egyáltalán fény derül. Május 12-én ugyanis hasonló események zajlottak: ismeretlen tettesek szabotázsakciót követtek el két szaúdi, egy norvég és egy emírségekbeli teherhajó ellen az Ománi-öbölben, a Hormuzi-szoros bejáratánál, és azóta sem tudni, ki lehetett a megbízó. Az emírségek kormányzata annyira jutott, hogy a múlt héten az ENSZ Biztonsági Tanácsában közölte: az incidens mögött vélhetően állami szereplő áll, amivel Norvégia és Szaúd-Arábia is egyetértett.
Az Irán körül kialakult helyzetről tárgyalt telefonon pénteken Kono Taro japán külügyminiszter amerikai kollégájával, Mike Pompeóval – közölték Tokióban.
A Kyodo tokiói hírügynökség szerint Pompeo jelezte: az amerikai kormányzat hírszerzési források alapján arra a megállapításra jutott, hogy Teherán a felelős az egy nappal ezelőtti, az Ománi-öbölben történt incidensért, amelyben két tartályhajót ért támadás.
A hírügynökség nem ismertette a japán fél ezzel kapcsolatos reakcióját. Azt ugyanakkor megírta, hogy Kono Taro beszámolt amerikai kollégájának Abe Sindzó japán kormányfő június 12-13-ai teheráni látogatásának eredményeiről. A miniszterelnök tárgyalt Irán vallási és politikai vezetőjével, Ali Hamenei ajatollahhal és Haszan Róháni köztársasági elnökkel is.
A japán politikus közvetítőként próbált fellépni Teherán és Washington között. A Kyodo azonban kiemelte, hogy Hamenei visszautasította a javaslatot, hogy párbeszédet kezdjen Donald Trump amerikai elnökkel.
Behúzott futóművel szállt le a teherszállító.
A videós hét érvet sorakoztat fel hazánk mellett.
A natáni urándúsító felszíni része teljesen megsemmisült az izraeli támadásban.
Az amerikai elnök idő előtt távozott a G7-csúcsról.
Nincs második esély: életbe lépett Európa legszigorúbb drogtörvénye
Nemvárt fordulat a bezárt Velencei tavi strand ügyében
"Ennek mi értelme?" Kiakadtak a rajongók, amikor meglátták Kulcsár Edina és Csuti kisfiát
Ezért jutottak át az iráni rakéták a Vaskupolán – a hiperszonikus fegyverek teljesen átírhatják az erőviszonyokat
Bombatámadás érte a tévét, félbeszakadt az adás – Videó
Döntés született Strasbourgban: jogerősen pert vesztettek a viselkedni nem tudó Hadházyék
Puzsér Róbertnek vége, aljas húzása a karrierjébe kerülhet
A lélegzetelállítóan szexi olasz tévés kőkemény edzésekkel marad bomba formában – galéria
Orbán Viktor elpusztításáról beszélt, feljelentették Pankotai Lilit
Három piros lap, nagy botrány és négy gól a klub-vb eddigi legjobb meccsén + videó
Ez a futball borzalma - az angolok egy meccs után temetik a klubvilágbajnokságot
Puszit akart adni a Chelsea gólszerzője, kis híján pofozkodás lett belőle
Behúzott futóművel szállt le a teherszállító.
A videós hét érvet sorakoztat fel hazánk mellett.
A natáni urándúsító felszíni része teljesen megsemmisült az izraeli támadásban.
Az amerikai elnök idő előtt távozott a G7-csúcsról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.