Győzte már le Benjámin Netanjahu jelenlegi miniszterelnököt választásokon, Izrael legtöbb kitüntetéssel jutalmazott katonájaként vonult be a hadsereg történelmébe, most pedig – hat visszavonulásban töltött év után – új politikai mozgalom alapítását jelentette be Ehud Barak (képünkön). A 77 éves baloldali politikus 1999 és 2001 között szolgált a zsidó állam – legrövidebb ideig hivatalban lévő – kormányfőjeként, ezalatt megtartva magának a védelmi tárcát is, amelyet egyébként Netanjahu második kormánya idején is magának tudhatott.
Egyre közeledik a majomhimlő veszélyes változata
Franciaországban először mutatták ki az új Mpox-változat fertőzését.