Az üzeneteket végigböngészve senkinek sem lehet kétsége afelől, hogy Israel Folau mélyen vallásos ember, hiszen lehet ugyan sportágának élő legendája, szinte kizárólag a Bibliából idéz, és hitet tesz Jézus Krisztus mellett. A nem várt, nagyon XXI. századi vihar is ebből keveredett. Az Ausztrál Rögbiszövetség közösségként támogatásáról biztosította Malcolm Turnbull kormányfő javaslatát, amely arra kereste a választ, vajon az ausztrálok támogatják-e az azonos neműek házasságát. A szövetség szivárványszínűvé változtatta logóját, a nagy fellelkesülésre reagálva pedig Israel Folau saját oldalán tette közzé üzenetét 2017. szeptember 13-án: „Mindenkit szeretek és tisztelek azért, aki és amit gondol. Személyesen viszont nem támogatom az azonos neműek házasságát.”
A 62-szeres ausztrál válogatott rögbijátékos innentől megkapta a sajtótól az „ellentmondásos” jelzőt, s tavaly áprilisban újabb médiavihar tört ki, amikor a homoszexuálisok sorsa felől érdeklődött egy követője a Twitter-oldalán. Folau kijelentette: „A pokolra jutnak, hacsak nem bánják meg bűneiket és fordulnak Isten felé.”
Az ügyet tisztázandó, Folau egy lapnak kijelentette, a szóban forgó reakcióját arra alapozta, amit minden bűnössel kapcsolatban hisz, különösen a Korinthusiakhoz írt első levél hatodik fejezete kilencedik verse alapján. A szóban forgó idézetet később ki is posztolta. „Sem tisztátalan, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjenc, sem kicsapongó, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem örökli Isten országát” – volt olvasható Instagram-üzenetében 2019. április 10-én.
Az Ausztrál Rögbiszövetség a posztot homofóbnak nyilvánította és elhatárolódott tőle, utalva arra, hogy számos közösséget megsértett a felsorolással, ahogy aggodalmát fejezte ki a szövetség főszponzora, a Qantas légitársaság is. Folau jelezte, hogy számára sokkal fontosabb a hite, mint a rögbi, és szívesen folytatja sportpályafutását, ha nem kell személyes véleményét megváltoztatnia. A szövetség végül a fegyelmi eljárás végén bűnösnek nyilvánította a játékost, aki megsértette a válogatott játékosokra kötelező viselkedési szabályzatot. Megszüntette a szponzori szerződést az Asics sportszergyártó, a válogatottól eltanácsolták, és klubcsapata, a Waratahs is felmondta a szerződését.