Kiemelte, az új elnök tisztában van azzal, hogy az Európai Unió nem cél, hanem eszköz arra, hogy a nemzetállamok sikeresek legyenek.

Trump: Amerika visszatért
Az elnök felsorolta az intézkedéseit a keddi kongresszusi beszéde során.
Kiemelte, az új elnök tisztában van azzal, hogy az Európai Unió nem cél, hanem eszköz arra, hogy a nemzetállamok sikeresek legyenek.
„Ez egy olyan család, ahol ha széthúzás van, egymásra mutogatás – ahogy ő is fogalmazott -, akkor nem tudjuk a nemzetközi térben felvenni a küzdelmet, mint Európai Unió a versenytársakkal szemben” – mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Hozzátette azt is, hogy ha bárki megpróbálja ezt az egységet megbontani, azt ki kell szorítani.
Az elnök felsorolta az intézkedéseit a keddi kongresszusi beszéde során.
Magyarország és az Egyesült Államok egyaránt kiállnak a nemzeti szuverenitás mellett.
A rendőrség szerint akár gyűlölet-bűncselekmény is lehet.
Az Egyesült Királyság vezetése azonban semmit sem tesz.
A pátyi lehajtóval egy sok évtizedes célt teljesítettünk
Csodafegyvert vetettek be Orbán ellen, de kiderült, hogy csak egy ócska vízipisztoly
Nagyon fiatal rendőrnő az újabb magyarországi tragédia áldozata
Hátraarc: Zelenszkij könyörög, hogy aláírhassa az ásványkincs-alkut
Óraátállítás: eldőlt, Magyarország melyik időzónát választja végleg
Romániában bugyog a baj, főhet a magyar miniszterek feje
Luis Enrique: Meg kell állítanunk a Liverpool három vadászgépét! + videó
A dubaji csoki után itt az újabb őrület: megérkezett az angyalhaj csokoládé!
Meghalt-e Vlagyimir Putyin?
Arne Slot reagált Luis Enrique dicséretére, megnevezte Európa jelenlegi legjobbját is
Újabb fordulat Kenderesi Tamás ügyében: itt a MACS-vezető reakciója a vádakra
Megkéseltek egy fiatalt Pozsonyban, mert magyarul beszélt
Az elnök felsorolta az intézkedéseit a keddi kongresszusi beszéde során.
Magyarország és az Egyesült Államok egyaránt kiállnak a nemzeti szuverenitás mellett.
A rendőrség szerint akár gyűlölet-bűncselekmény is lehet.
Az Egyesült Királyság vezetése azonban semmit sem tesz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.