Irán szerint a brit hajó lefoglalása jogszerű válaszlépés, a nyugati országok tiltakoznak

A Stena Impero brit tartályhajó lefoglalása az iráni hatóságok jogszerű válasza arra, hogy a brit tengerészgyalogság július elején Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 iráni tartályhajót – közölte szombaton a tekintélyes iráni alkotmányvédelmi tanács. Berlin, Párizs és Bahrein ugyanakkor a brit hajó azonnali szabadon engedését követelte. London szerint Teherán veszélyes úton indult el.

Forrás: MTI2019. 07. 20. 18:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A hónap elején a brit királyi tengerészgyalogság Gibraltárnál lefoglalta a Grace 1 nevű iráni tartályhajót azzal a gyanúval, hogy a hajó Szíriába akart kőolajat szállítani, megsértve az Európai Unió által a szíriai rezsimmel szemben bevezetett szankciókat.

A gibraltári önkormányzat éppen pénteken további harminc nappal, augusztus 20-ig meghosszabbította a Grace 1 kihajózási tilalmát. Hunt a héten arra tett javaslatot Iránnak, hogy elengedik az iráni tartályhajót, ha a teheráni kormány szavatolja, hogy a rakomány nem jut Szíriába. Irán azonban már a Grace 1 lefoglalása után kilátásba helyezte, hogy ellenlépésként lefoglal egy brit kereskedelmi hajót.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.