Boris Johnson – a legesélyesebb brit miniszterelnök-jelölt – azt közölte egy tegnapi interjúban: nem blöff, amikor arról beszél, hogy kormányfőként akár a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeit rögzítő megállapodás nélkül is kiléptetné Nagy-Britanniát az Európai Unióból. A The Sunday Telegraph című konzervatív vasárnapi napilapnak a volt brit külügyminiszter, London egykori polgármestere azt mondta: Nagy-Britannia már a brexit eredeti időpontjában, március 29-én is készen állt a megállapodás nélküli kilépésre, azaz a „kizuhanásra” (crash-out), és készen áll majd október 31-én is. Hozzátette: létfontosságú, hogy ennek Nagy-Britannia partnerei is tudatában legyenek.
Johnson jelenleg hivatali utódjával, Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszterrel verseng a kormányzó Konzervatív Párt vezetői tisztségéért, írta a távirati iroda. A 160 ezer fős párttagság a következő két hétben választja meg közülük a Konzervatív Párt új vezetőjét, aki egyben a következő brit miniszterelnök is lesz a távozó Theresa May utódjaként. Az utód nevét július 23-án hozzák nyilvánosságra, a formális váltás várhatóan a rákövetkező napon zajlik le. Johnson – aki a felmérések eredményei és a fogadóirodák kiírásai alapján a vezetőválasztási versengés favoritjának számít – a kampány kezdete óta többször is kijelentette: ha ő lesz az új miniszterelnök, London október 31-én mindenképpen kilép az EU-ból, akár lesz addig megállapodás, akár nem. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov szombaton ismertetett felmérésében azt mutatta ki: a konzervatív párttagság 74 százaléka Johnsont támogatja, míg Huntra 26 százalékuk készül voksolni.
A reprezentatív kutatás szerint a párttagok zöme egyértelműen eldöntötte, hogy kire szavaz. A felmérésbe bevont párttagok több mint háromnegyedét Johnson magánéleti problémái sem zavarják.