– Hamarosan új miniszterelnök kerül az Egyesült Királyság élére. A biztos befutóként Boris Johnsont emlegetik, akinek viszont rendkívül gyenge a támogatottsága Skóciában. Tartanak-e a hatalomra jutásától és a megállapodás nélküli brexittől?
– Először is hadd szögezzem le, hogy a jelenleg versenyben lévő miniszterelnök-jelöltek egyike sem érti meg Skóciát, és képtelenek arra, hogy felmérjék a skótok igényeit. Boris Johnson megválasztásának lehetőségéről pedig sokat elárul, hogy még a Konzervatív Párt skóciai ága is tart ettől. Johnson hatalomra kerülése ugyanis tovább gyengítené őket, miközben saját pártom, a Skót Nemzeti Párt erősödne. Ennek ellenére őszintén mondhatom, hogy a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot. A megállapodás nélküli brexit mintegy százezer skót megélhetését veszélyezteti. Johnson kész lenne alku nélkül kiléptetni a szigetországot az EU-ból, ami Skócia szempontjából katasztrófával érhet fel.
– Pedig a londoni vezetés már az év elején azt hangsúlyozta, hogy az Egyesült Királyság egésze felkészült az EU-ból való esetleges „kizuhanásra”. Ezek szerint Önök nem készültek fel?
– Felelős kormányként természetesen minden tőlünk tehetőt megteszünk annak érdekében, hogy készen álljunk a kilépésre. Az eredeti brexitdátum, március 29. előtt is tettünk erre vonatkozó lépéseket, és most is folyamatosan dolgozunk ezen. Abban viszont nem hiszek, hogy a londoni kormány képes lenne megbirkózni a megállapodás nélküli kilépés következményeivel. Mi minden erőnkkel azon vagyunk, hogy ezt elkerüljük. Az európai parlamenti választásokon az EU-barát skót pártok 62 százalékos támogatottságot kaptak. Ez a szigetország többi részéhez képest merőben más eredmény. Nekünk viszont ezt kell szem előtt tartanunk. Skócia számára egy az EU-tagságról szóló második népszavazás lenne az igazán elfogadható forgatókönyv.
– Van-e lehetőségük rá, hogy Londontól függetlenül is tárgyaljanak Brüsszellel?
– Nem igazán, ugyanis az Európai Unió az Egyesült Királyság egészével folytatja a kilépési tárgyalásokat. Mi pedig pontosan ennek ellenkezőjét szeretnék. Azt akarjuk, hogy legyen beleszólásunk a sorsunk alakításába. Jelenleg is egy olyan jogszabályi környezet kialakításán dolgozunk, amely lehetővé tenné, hogy a skótok döntsenek a saját alkotmányos helyzetükről és a királyságtól való függetlenedésről. Abban ugyanakkor senki nem akadályoz meg bennünket, hogy akár Brüsszelben is elmondjuk a véleményünket. Korábban egyébként el szerettük volna érni, hogy a skót álláspontot is képviseljék a kilépési egyeztetések során, de az sosem jutott el a tárgyalóasztalig.